Magyarország készen áll az európai-kínai kapcsolatok fejlesztésének előmozdítására, mondta Orbán Viktor Pekingben - a nap hírei

Infostart
2019. április 26. 22:12
A felsőoktatási felvételit nyelvvizsgához kötő kormányzati tervek ellen tüntettek Budapesten. Megdőlt a napi melegrekord, Békéssámsonban 30,9 fok volt.

Magyarország készen áll az európai-kínai kapcsolatok fejlesztésének előmozdítására - jelentett ki a kormányfő Pekingben. Orbán Viktor a kínai elnökkel folytatott találkozóján Magyarország határozott támogatásáról biztosította az Egy övezet, egy út kezdeményezést, amely szavai szerint inkább egy lehetőség, mint fenyegetés. Hozzátette: a magyar kormány üdvözli a Kínából érkező beruházásokat, és sokat vár a kínai csúcstechnológiai fejlesztésektől. Hszi Csin-ping kínai államfő kiemelte a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését. A pekingi tárgyalásokon több megállapodást is aláírtak kínai és magyar vállalatok, egyebek mellett a budapesti és a hsziani nemzetközi repülőtér. A Richter Gedeon gyógyszeripari szerződéseket kötött.

Magyarország és Szlovákia közösen készül fel az Ukrajna felőli gázszállítás esetleges leállására - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a szlovák gazdasági tárca vezetőjével folytatott pekingi tárgyalás után felidézte: az év végén lejár az orosz-ukrán tranzitszerződés. Az egyik lehetséges forgatókönyvként említette, hogy a Török Áramlat Szerbián és Bulgárián keresztüli meghosszabbításával létrejön egy déli gázszállítási útvonal.

Átmenetileg felfüggesztette a kőolaj átvételét a Mol a Barátság kőolajvezetéken. Az olajtársaság közleményében ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a beérkező nyersanyag eddig megfelelt a minőségi elvárásoknak, a hazai finomítóba nem kerülhet szennyezett nyersolaj. Hozzátették: a felfüggesztés semmilyen formában nem érinti a Mol finomítóinak működését.

Büntetőeljárás indult Oroszországban a Barátság kőolajvezetékbe került szennyezett olaj miatt. Szamarában több magáncégnél házkutatás folyik. A Transznyefty orosz olajszállítási vállalat elnökének tanácsadója elmondta, hogy a szerves klórvegyületek az olajat kisebb termelőktől begyűjtő. A Szamaranyefty-Terminal magánvállalat felügyelete alatt álló mérőállomáson kerültek be a vezetékbe. Az ukrán cég vezérigazgatója szerint május első harmadában legalább a Barátság vezeték déli ágán újraindul az olaj szállítása.

Némileg romlott tavaly az igazságszolgáltatás függetlenségének megítélése Magyarországon a lakosság és a vállalati szféra körében is. Az Európai Bizottság jelentése szerint Magyarországon a 28 uniós tag közül az állampolgárok hátulról a tizedik helyre, míg a cégek a második legrosszabbra értékelték a bíróságok függetlenségét. Az Országos Bírósági Hivatal az eredményeket kommentálva azt hangsúlyozta: Magyarország bíróságai továbbra is az unió élvonalához tartoznak, példaként említette az elektronikus kapcsolattartást, és a közigazgatási ügyek csökkenő időtartamát.

A felsőoktatási felvételit nyelvvizsgához kötő kormányzati tervek ellen tüntettek középiskolások és egyetemisták Budapesten. A Kossuth téri megmozdulás résztvevői azt szeretnék elérni, hogy halasszák el a nyelvvizsga-követelmény 2020-as bevezetését addig, amíg a magyar iskolák nem lesznek képesek megfelelő szintű nyelvoktatást biztosítani a diákok számára. A Független Diákparlament által szervezett demonstrációhoz a pedagógus érdekképviseletek és civil szervezetek mellett több ellenzéki párt képviselője is csatlakozott. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ellenzék kampányakciójának tartja az akciót.

Nem módosul 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezési határideje, az továbbra is 2019 vége - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Korábban a Világgazdaság számolt be arról, hogy a HÉV-ek kikerültek a főváros fennhatósága alól, így most nem tudni, hogy a MÁV-HÉV vagy a BKK-BKV lesz a projektgazda. A tervek szerint a két vonalat felüljárón kötnék össze, és az Örs vezér tere magasállomás lenne. A BKK tájékoztatása szerint a közbeszerzési értesítőben megjelent szerződésmódosítás csak technikai változtatásokat tartalmaz.

Megdőlt a napi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán. Békéssámsonban 30,9 fokig emelkedett a hőmérséklet. Mostanáig ezen a napon 30,4 Celsius-fok volt a csúcshőmérséklet, amit 1934-ben Szerep településen mértek. A fővárosban ugyanakkor 1 tized fokkal elmaradt a rekordtól a hőmérséklet, a belvárosban 29,2 fokot mértek.

Felfüggesztette a bíróság a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást, mert a politikust európai parlamenti képviselőjelöltként mentelmi jog illeti meg. A bíróság egyben kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését a Nemzeti Választási Bizottság elnökénél. A költségvetési csalással gyanúsított politikus a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájának 36. helyén szerepel.