Nyitókép: MTI/Balaton József

Indul a lomtalanítás a fővárosban, mutatjuk, hol kezdik

InfoRádió
2019. február 12. 19:04
Be kell tartani bizonyos szabályokat, aki olyasmit tesz ki, amit nem szabad, akár 150.000 forint büntetést is kaphat.

Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó társaság PR szakreferense az InfoRádiónak elmondta, február 13-án szerdán, a lomok kikészítésével - elsőként a XIX. kerületben - megkezdődik az idei lakossági lomtalanítás.

Február 22-én az V. kerületben, másnap, tehát február 23-án pedig az I. kerületben folytatják a munkát. Öt kerületnek a dátuma, ahol a lomtalanítást elvégzik már megtalálható a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. honlapján.

Horváth László hangsúlyozta, arra kérik a lakókat, hogy kizárólag a tájékoztató levében megjelölt napokon és csak 18 órát követően rakják ki a lomokat, méghozzá olyan helyre, amelyeket a gyűjtőjárművekkel könnyen meg lehet közelíteni.

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy a lomtalanítás a nagy darabos hulladékok elszállítására szolgál, tehát arra kérik a lakókat. hogy ne rakjanak ki háztartási hulladékot vagy szakszerű ártalmatlanítást igénylő veszélyes hulladékot.

A lakossági tájékoztatókban felsorolnak minden olyan anyagféleségeket, amiket nem szabad a lomtalanítás alkalmával kihelyezni.

A háztartásokban keletkező veszélyes, illetve egyéb, szakszerű ártalmatlanítást igénylő hulladékok átvételére a FKF minden lomtalanítási körzetben, az elszállítás napján ideiglenes gyűjtőpontot üzemeltet, amelynek helyszínéről a lomok kihelyezésének időpontját tartalmazó levélben tájékoztatják a lakosságot.

A társaság a lomtalanítást követően elvégzi az úttest takarítását is.

Az ingatlan előtti terület, valamint járdaszakasz takarítása azonban az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének kötelessége.

A budapestieknek 2016. nyarától lehetőségük van arra, hogy a feleslegessé vált, de más számára még használható használati tárgyaikat, bútorokat ne a lomtalanításkor tegyék ki a közterületekre, hanem ingyenesen leadhatják két Szemléletformáló és Újrahasználati Központban, amelyek egész évben elérhetőek a XV. és a XVIII. kerületben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
190208 BEL1 1305 Lomtalanítás - Horváh DZST
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást