Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Az ellenzék elfogadhatatlannak tartja képviselőik megbüntetését, a Fidesz a szabályok betartását várja el

Infostart / MTI
2019. február 7. 16:02
Az ellenzéki pártok elfogadhatatlannak tartják és minden jogi lehetőséggel élve fellépnek az ellen a büntetés ellen, amelyet Kövér László házelnök javasol kiszabni rájuk a munka törvénykönyve módosításának parlamenti szavazásakor tanúsított magatartásuk miatt. A Fidesz szerint a képviselőkre is ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint bárki másra.

A házbizottság csütörtöki ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese is hangsúlyozta: elfogadhatatlannak, törvénytelennek tartják a december 12-i ülésen történtek miatt rájuk kiszabott pénzbüntetést, annak mértékét és minden magyar, illetve nemzetközi fórumon megtámadják majd a döntést.

Vadai Ágnes (DK) elmondta, az ülésen a bírságok mellett az MSZP és a DK kezdeményezésére szó volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában tavaly decemberben történtekről. Az ellenzéki képviselői jogosítványok tartalmát szerették volna megvitatni, de a kormánypártiak ebben nem voltak partnerek - mondta.

Hozzátette:

az ülésen nem volt konszenzus a büntetés ügyében, arra számítanak, hogy azt majd az Országgyűlés plenáris ülése szavazza meg.

Vadai Ágnes Kövér László személyes felelősségét hangsúlyozta a büntetések miatt, mivel - szerinte - a strasbourgi bíróságon minden eddigi pert elbukott a magyar állam a képviselői büntetések ügyében. "Költségvetési többletet" okoznak Kövér László személyes, a politikával semmilyen kapcsolatban nem lévő döntései - hangoztatta.

Brenner Koloman (Jobbik) szerint ez a büntetés - és az Állami Számvevőszék által "törvénytelenül" kiszabott is - egy sorozat része, amelynek az a célja, hogy az ellenzéki képviselőket megfélemlítse.

Közölte, az MTVA székházánál történtek is bizonyítják, hogy az ellenzéki képviselők egyszerűen "elvesztik hivatali személy jellegüket", hiszen teljesen mindegy, mi áll a törvényben, "a Fidesz magánhadseregének biztonsági őrei inzultálhatják őket".

Harangozó Tamás (MSZP) szerint hiteltelen és nevetséges "a kordonbontó, a 2006 és 2010 között a parlamenti üléseket végig obstruáló Fidesz" által az ellenzékre kiszabott büntetés. A büntetés tényét és mértékét úgy értékelte: "egy hatalommániás ember szánalmas vergődése".

Rosszul látják a kormánypártok - mondta - , hogy büntetéssel eltántoríthatják az ellenzéki képviselőket, és majd legközelebb csendben asszisztálni fognak

egy négymillió embert megnyomorító törvény elfogadásához.

A szocialista politikus az MTVA székházánál történtekkel kapcsolatban közölte, az országgyűlési képviselő hivatalos személyi minőségét senki nem kérdőjelezheti meg, és vele szemben erőszakot senki nem alkalmazhat.

Schmuck Erzsébet (LMP) közölte, a december 12-i ülésnap miatt a házelnöknek a kormányt és azokat a képviselőket kellett volna megbüntetnie, akik a törvényt elfogadták; ők sértették meg a Ház, a magyar emberek méltóságát.

Javasolta, hogy a képviselőktől levont bírságból szolidaritási alapot hozzanak létre, a pénz felhasználásáról ne a házelnök döntsön, azt fordítsák a gyermekes családok megsegítésére.

Burány Sándor (Párbeszéd) elmondta, a december 12-i parlamenti ülésen nem történt más, minthogy az ellenzéki képviselők megpróbálták megakadályozni, hogy törvényellenesen fogadják el "a rabszolgatörvényt", amelynek általános vitáját is törvényellenesen zárták le.

Nincs kétségük afelől, hogy a házelnök kiszabja a bírságot az ellenzékiekre, amely miatt a mentelmi bizottsághoz fognak fordulni - mondta. Hozzátette: ha mentelmi bizottság is jóváhagyja a büntetést, akkor az Országgyűlés plenáris ülése dönt.

Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója újságíróknak azt mondta, a Fidesz-KDNP teljesen világos szilárd elvi alapon áll: a képviselőkre ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint bárki másra.

Ha a képviselők törvényt sértenek, akkor annak következménye van. Ha a képviselők az ülésteremben agresszívan, erőszakosan viselkednek, akkor annak nyilvánvalóan kell, hogy legyen következménye

- fogalmazott. Hozzátette: erre tett javaslatot a házelnök a törvényekkel összhangban, a javaslatot támogatta a Fidesz-KDNP.

Az Országgyűlés sajtószolgálatának tájékoztatása szerint Kövér László 29 ellenzéki képviselő - DK-s Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Hajdu László, László Imre, Oláh Lajos, Vadai Ágnes, Varju László, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Molnár Gyula, Molnár Zsolt, Szabó Sándor, Tóbiás József, Tóth Bertalan, Varga László, a liberális párt színeiben politizáló független Bősz Anett, a jobbikos Jakab Péter, a párbeszédes Burány Sándor, Kocsis-Cake Olivio, Mellár Tamás, Szabó Tímea, Tordai Bence és a független Szabó Szabolcs, Székely Sándor és Szél Bernadett - egyhavi tiszteletdíjának megvonását javasolja, mert a tavaly december 12-i ülésnapon megsértették az országgyűlési törvényt azzal, hogy fizikai erőszakot alkalmaztak, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegettek, arra hívtak fel, vagy más kivezettetését akadályozták.

További kilenc képviselő - a jobbikos Ander Balázs, Rig Lajos és Stummer János, az LMP-s Csárdi Antal, Demeter Márta, Hohn Krisztina, Keresztes László Lóránt, Schmuck Erzsébet és Ungár Péter - esetében az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartás miatt, illetve a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályainak megszegése miatt a házelnök a havi tiszteletdíj egyharmadának megvonását javasolja.