Nyitókép: H. Szabó Sándor

Újabb fürdőfelújítások várhatók Budapesten

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2019. január 20. 20:28
Folytatódik a nagyszabású felújítási program a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. intézményeiben, emiatt az egyik népszerű fürdőt két évre bezárják idén.

Tavaly az előző évhez képest mintegy 300 ezerrel többen, 4,5 millióan váltottak jegyet a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. intézményeibe, egy év alatt 7,3 százalékos volt a napi vendégforgalom-növekedés – közölte Czinege Szilvia, a vállalat értékesítési és marketingigazgatója.

Kiemelkedő eredményt ért el a Széchenyi fürdő – a 2017-es 1,5 milliós után – tavalyi 1,7 milliós vendégforgalmával, a Palatinus és a Paskál – nagyobb fejlesztéseket követően – szintén jól teljesített, ezekben a fürdőkben 31 és 13 százalékkal nőtt a vendégek száma – tájékoztatott Czinege Szilvia.

A társaság 15 milliárd forintos tavalyi bevétellel tud büszkélkedni, ez a szám 2017-ben 13 milliárd volt. Az eredmény az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseknek is köszönhető – mondta az értékesítési és marketingigazgató. A társaság 2011-től folyamatosan beruházásokat végez, 2012-től pedig minden évben egy-egy fürdőfejlesztést is lebonyolít.

Idei újdonságok

Tavaly év végén megkezdték a pesterzsébei fürdő régi, felújított és kibővített épületének próbaüzemeltetését, a nyári szezonban pedig már teljesen megújult strand várja majd a látogatókat. 2018 novemberében átadták a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőt, melyet 26 ezerrel többen kerestek fel, mint 2017 azonos időszakában.

A második félév legnagyobb eseménye pedig a Király fürdő felújítása és bővítése lesz, a fejlesztés miatt két évig bezárják az intézményt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Újabb fürdőfelújítások várhatók Budapesten
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást