Létrejött a Magyarságkutató Intézet, megvan az igazgatója is

Infostart
2019. január 4. 11:37
A szervezet fő céljáról Kásler Miklós korábban azt mondta, hogy a különböző szakágakban megszületett ismereteket kell összehoznia, értékelnie és magas tudományos színvonalon véleményeznie a valószínűségnek olyan fokán, amennyire csak lehetséges.

A Magyarságkutató Intézet létrehozásáról és az azzal összefüggő jogszabályok módosításáról novemberben fogadták el a kormányrendeletet Kásler Miklós előterjesztésére. Ez alapján 2019. január 1. napjával létrejött a Magyarságkutató Intézet, amelynek az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye alapján kiválasztották a főigazgatóját is. A tisztségre december 17-ig lehetett pályázni, a választás Dr. Horváth-Lugossy Gábor Józsefre esett.

Az intézet feladata sokrétű, érinti az oktatást, a kulturális és vallási turizmust, a honfoglalás és a középkor kutatását, valamint az archeogenetikát (a genetika használatát egyes népek, népcsoportok történelmének kutatásában).

Az új főigazgató, a Magyar Idők szerint, több pozícióban is dolgozott az államigazgatásban, de volt miniszteri kabinetfőnök is. Kásler Miklós a PestiSrácok.hu portálnak korábban a pozícióról azt mondta: „nem a legavatottabb tudóst keressük erre a feladatra, hanem egy kiváló szervezőt, aki megteremti a nyugodt, eredményes munka alapjait.” A 24.hu szerint Horváth-Lugossy József korábban a Központi Statisztikai Hivatal műszaki és üzemeltetési osztályán is dolgozott.

A tárca közleménye szerint a Magyarságkutató Intézet feladata:

  • "különösen a honfoglalás előtti magyar történelem, a magyarság őstörténetének interdiszciplináris kutatása,
  • a honfoglalással, valamint a magyar középkorral kapcsolatos komplex kutatások,
  • a kelet-európai térség egyes részeinek VIII-X. századi történeti-földrajzi tájrekonstrukciója,
  • a magyarság történelméből származó hazai és külföldi, elbeszélő és írott levéltári forráskutatás,
  • néprajzi és népzenei kutatások,
  • oktatási és képzési tevékenység,
  • részvétel a kulturális turizmus, vallás- és zarándoklatturizmus fejlesztésében,
  • angol és magyar nyelvű folyóirat kiadása,
  • archeogenetikai kutatások,
  • a korai magyar történelem helyének vizsgálata a XXI. századi magyar önazonosságtudatban,
  • továbbá a magyar nyelv belső szerkezetének, sajátosságainak, működésének, a magyar kultúra egészével való összefüggésének kutatása és annak eredményének alkalmazása a köznevelésben".