Budapest: egy ellenzéki jelölt maradhat állva - a nap hírei

Infostart
2018. december 20. 22:20
Aláírta a túlóratörvényt a köztársasági elnök, a szakszervezetek sztrájkokra, blokádokra készülnek. Januártól új, egységes rendszerben fogadják a betegeket a sürgősségi osztályok. Egyetlen ellenzéki jelöltet indítanának a pártok a jövő évi főpolgármester-választáson. Az InfoRádió legfontosabb csütörtöki hírei

Aláírta a túlóratörvényt a köztársasági elnök. Áder János álláspontja szerint a módosítás nem ütközik az alaptörvény rendelkezéseibe. Az államfő azt állapította meg, hogy a munka törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, mert a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót, ha az nem vállal túlmunkát, a díjazást pedig ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók.

Nem marad el a péntekre tervezett demonstráció, amellyel a résztvevők azt követelték volna, hogy az államfő ne írja alá a túlóratörvényt. Miután Áder János csütörtökön aláírta törvényt, a szervezők átnevezik majd a tüntetést, de erről még egyeztetnek.

Sztrájkokat és blokádokat helyezett kilátásba a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, miután az államfő aláírta a túlóratörvényt. Székely Tamás az InfoRádiónak elmondta, hogy a részletekről még egyeztetnek, de már pénteken tartanak tüntetést az Országház előtt. A szakszervezeti vezető szerint az országban nagyon komoly ellenállás épül, és forró telet ígért.

Január elsejétől új, egységes rendszerben fogadják a betegeket a sürgősségi osztályokon - jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: cél, hogy öt percen belül kiderüljön, az érkezőknek milyen ellátásra van szükségük, és a sürgősségire valóban csak indokolt esetben kerüljenek a betegek. Hozzátette, hogy minden sürgősségi osztály mellett lesz olyan akut alapellátó egység is, ahol azokat látják el, aki nem igényelnek sürgősségi ellátást. A miniszter szerint ezzel az eljárással felére-harmadára csökkenhet a várakozási idő.

Méltatlannak és jogellenesnek tartja az innovációs miniszter pénzvisszatartási tervét a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége. A testület tagjai levélben tájékoztatták Palkovics Lászlót arról: sérelmezik, hogy nem tudják, mi lenne pontosan a mindent átalakító koncepció. A tárcavezető korábban kilátásba helyezte, hogy addig nem biztosítják teljes egészében az akadémiai kutatóintézetek költségvetését, ameddig nincs megegyezés, vagyis az MTA nem fogadja el a tervezetet.

Összeállt a Fidesz európai parlamenti listája. A párt elnöksége döntött a névsorról, a listát Trócsányi László igazságügyi miniszter vezeti. Szerepel rajta többek között a jelenleg is Ep-képviselő Szájer József, Deutsch Tamás, Gál Kinga és Járóka Lívia. Ugyanakkor az előző ciklussal ellentétben nem folytatja Tőkés László és Schöpflin György.

Egyetlen ellenzéki jelöltre van szükség a jövő évi főpolgármester-választáson - hangsúlyozták az ellenzéki pártok közös sajtótájékoztatójukon. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke kijelentette: az ellenzéki pártoknak akkor van esélyük, ha időben elkezdik a felkészülést és egységesen állnak ki a jelenlegi városvezetés ellen.

Korszerű légvédelmirakéta-vezetési rendszer beszerzéséről döntött a honvédelmi tárca. Az erről szóló szerződést szerdán írták alá az Airbus képviselőivel Budapesten. Az új rendszer kompatibilis a NATO rendszerközpontokkal, ennek megfelelően gyors, megbízható, pontos és egységes formátumú információ szolgáltatására képes. A minisztérium közlése szerint a Magyar Honvédség így a lehető legrövidebb időn belül tud védekezni a kiemelten védett vagy egyéb fontos objektumokra, illetve az ország lakosságára veszélyt jelentő repülőgépek, helikopterek, rakéták, drónok ellen.

Drónok miatt továbbra sem működik a Gatwick, London második legnagyobb forgalmú repülőtere. Mindkét csütörtöki budapesti járatpárt törölni kellett a zárlat miatt. A Londontól délre fekvő légikikötőnél először tegnap szerda éjjel, majd csütörtök hajnalban láttak drónokat, a zárlat miatt délután 11 ezer utas várakozott a reptéren. A rendőrség közölte: a történteknek nincs közük a terrorizmushoz, de a drónok és üzemeltetőik felkutatásába a brit hadsereg is bekapcsolódott.