Az államfőnél tiltakoztak a szakszervezetek a túlóratörvény ellen - a nap hírei

Infostart
2018. december 15. 22:10
Országszerte fennakadásokat okozott a havazás. Megszüntette Czeglédy Csaba letartóztatását a bíróság.

A munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozó levelet adott át a Köztársasági Elnöki Hivatalnak a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Kordás László hangsúlyozta: a munkavállalói érdekképviselet azt szeretné, hogy Áder János ne írja alá a törvénymódosítást, a munka törvénykönyvének egészéről kezdődjön társadalmi egyeztetés, a szakszervezetek pedig a kormánnyal tárgyalhassanak. Az érdekképviseleti vezető a tartós sztrájkok lehetőségét sem zárta ki, ha nem veszik figyelembe a követeléseiket.

A túlóratörvény megakadályozásáért karácsonyig kitartó országos demonstrációkról és hosszú távú polgári ellenállásról egyeztet az ellenzék, a szakszervezetek és az eddigi tüntetések szervezői - közölte a Párbeszéd országgyűlési képviselője. Tordai Bence elmondta: a cél, hogyan lehet még hatékonyabb, még békésebb és még több embert megmozgató tüntetéseket, illetve útlezárásokat szervezni országszerte. A Párbeszéd a munkáltatóktól azt kéri: vállaljanak kötelezettséget arra: nem fogják bevezetni a 400 órás túlmunkát.

Megszüntette a Szegedi Törvényszék Czeglédy Csaba letartóztatását, de nem hagyhatja el majd el szombathelyi lakhelyét. Ezzel a testület megváltoztatta az elsőfokú döntést. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével munkaerő-közvetítéssel foglalkozó bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely több mint hatmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az áfát és az szja-t nem vallották be, vagy nem fizették meg.

Országszerte fennakadásokat okozott a havazás. Több mint 50 közlekedési balesethez vonultak ki a tűzoltók. Leggyakrabban az útról lesodródott, árokba csúszott, összeütközött járművekhez kellett kivonulni. A legtöbb csapadék délkeleten volt, több helyen mintegy 20 centiméter hó hullott. Szombat éjszaka fokozatosan megszűnt a csapadék. A havazás miatt Budapest magasabb helyein és a külső kerületekben is csúszósak az utak, ezért a hatóságok óvatosságot kérnek a közlekedőktől.

Jövőre egységes otthongondozási díjat vehetnek igénybe az önellátásra képtelen gyermeküket ellátó szülők - jelentette be a család és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin elmondta: az ellátás díja havi bruttó 100 ezer forint lesz és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a jövő év elejétől 15 százalékkal, 2022-ig pedig 4 lépcsőben összesen 30 százalékkal nő a hozzátartozó otthon gondozása esetén folyósítható ápolási díj összege.

A jelentős piaci érdeklődés miatt 100 milliárd forintra megemelte a Magyar Fejlesztési Bank a kis és közepes vállalkozásoknak szóló hitelkeretet. Az igénylés határidejét 2020. január végéig meghosszabbította a pénzintézet. Az MFB tájékoztatása szerint a konstrukció célja, hogy az olyan cégek forráshoz jussanak, amelyek a piacon jelenleg csak kedvezőtlen feltételekkel vagy egyáltalán nem jutnak hitelhez, bár versenyképességük fokozásához szükségük lenne pénzügyi segítségre.

Március közepéig az NKM Földgázszolgáltató látja el a Kárpát-Gáz korábbi felhasználóit. A cég kereskedelmi működési engedélyét december 15-étől 90 napra függesztette fel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Az elmarasztalt cég a szállítási rendszerüzemeltetővel kötött rendszerhasználati, illetve kiegyensúlyozást biztosító megállapodásával követett el szerződésszegést.

Dulakodás alakult ki Párizsban a sárgamellényesek és a francia rendőrség között. Szemtanúk beszámolói szerint azonban a tüntetések az előzőekhez képest nyugodtabb hangulatban zajlottak. Néhány tüntető most a hatóságok által kijelölt útvonalat kifogásolta, nagyobb területet követelve. Szombaton annak ellenére vonultak újra utcára az emberek, hogy csütörtökön a kormány a strasbourgi merénylet miatt arra kérte őket halasszák el a megmozdulást.

Ryan Zinke amerikai belügyminiszter távozását jelentette be az amerikai elnök. Donald Trump Twitter-üzenetben közölte, hogy a politikus az év végéig távozik hivatalából, utódját a jövő héten nevezi meg. Donald Trump nem említette a majdnem két éve hivatalban lévő belügyminiszter távozásának indokait. Ryan Zinke szövetségi vizsgálattal néz szembe a többi között hivatali visszaélés gyanúja, politikai tevékenysége, illetve túlzó utazási kiadásai miatt.

Salt Lake City kandidálhat a 2030-as téli olimpiára - jelentette be az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága. A másik jelentkező Denver lett volna. Salt Lake City 2002-ben volt már házigazdája téli olimpiának. A város vezetése előkészítő bizottságot állított fel, amely arra jutott, hogy miután csak a 2002-es eseményre épített létesítményeket kellene felújítani, nagyjából 1,6 milliárd dollárnál megállnának a rendezési költségek.