Nyitókép: MTI/Varga György

Ezért lesz drágább a karácsonyfának való idén

Infostart
2018. november 28. 05:20
Nem esett elég eső, ki vannak száradva a fenyőfák. Későn is tudták elkezdeni a vágást - ugyanezért. Hűvös helyen tartsuk a fenyőt, amíg fel nem díszítjük - hangzik a jótanács.

A meleg, csapadékhiányos idő miatt ötödével drágább lesz idén a fenyőfa - derül ki a Sonline.hu somogyi portál összeállításából.

Nyáron a jelöléssel már megkezdődött a munka, ezekben a napokban a vágást is megkezdték a leendő karácsonyfák láncfűrészes kivágását. A mostani munkakezdés egyébként későinek számít, de korábban nem is lehetett megkezdeni, mert a kiszáradt fenyők hamarabb kezdik majd hullajtani a tűleveleket.

Az idén a prognózis szerint

20 százalékkal többe kerül majd a lucfenyő tavalyhoz képest.

Hiány talán nem lesz, de a jó minőségű, formás fát érdemes időben megvenni a szakemberek szerint.

A luc métere 3500-4000 forintba kerülhet majd, az ezüsté 4000-4500-ba.

Jótanács: vásárlás után próbáljuk hűvösben tartani, amíg lehet.

Az árusítás december második hetében kezdődhet.

A termesztő és árusítóhelyeken egyébként gyakoriak a lopások ilyentájt, csak Somogy megyében 100 millió forintos kárt okozhatnak, ezért polgárőröket is bevonnak a védekezésbe idén.