Nyitókép: Pixabay

Az ombudsman figyelmeztet: legyünk jogtudatosabbak!

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2018. november 26. 08:23
December 10. az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata aláírásának 70. évfordulója. Ennek kapcsán Székely László alapjogi ombudsman az InfoRádióban arról is beszélt, hogy Magyarországon jócskán vannak olyanok, akik tájékozottság hiányában fel sem ismerik, ha velük szemben jogsértés történt.

Az egyes államokra nézve kikényszeríthető kötelező jogokat, illetve kötelezettségeket nem állapít meg az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, de kulcspont a mai napig, mert erre épültek fel a későbbi egyezségokmányok, így például az Emberi Jogok Európai Egyezménye is - fogalmazott az InfoRádiónak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata aláírásának 70. évfordulóján szervezett konferencia kapcsán Székely László alapjogi biztos. Úgy vélte, a nyilatkozat jelentősége, hogy

az aktualitásából a mai napig nem veszített.

A dokumentum bevitte az emberi jogi gondolkodást a diplomáciába, a nemzetközi jogba, az államközi kapcsolatokba, ez "hallatlan nagy előrelépés" volt a szakember szerint. Székely László úgy látja, az emberi jogi kihívások ma sokkal összetettebbek, mint korábban, elsősorban a digitális tér megjelenésével;

1948-ban még nem gondolhatták, hogy lesz internet és virtuális tér, amelyben komoly jogsértéseket lehet elkövetni, illetve azt sem gondolhatták, hogy szükség lesz a személyes adatok védelmére.

"Az akkori, papír alapú nyilvántartás kevésbé veszélyeztette a privát szférát, mint a mai hatalmas adatbázisok, amelyeket számítógépek kezelnek és ezen adatbázisok összekapcsolhatók. Emiatt a fejlődés miatt a szabályozás mélységében kellett továbblépni.

Székely László kijelentette:

jogtudatosság szempontjából Magyarország nem áll előkelő helyen, az EU-s országokat tekintve az utolsó harmadban tartózkodunk.

Javult a helyzet ugyanakkor abban a tekintetben, hogy ha valaki jogsérelmet érez, már elkezdik keresni és meg is találják a megfelelő fórumokat. Az ombudsmani hivatalhoz például évente 9000 panasz érkezik.

"Az igazi baj akkor van, amikor egyes társadalmi rétegek már annyira kiszolgáltatottak, hogy az esetek egy részében fel sem ismerik, hogy velük szemben jogsértés történt" - mondta az alapjogi ombudsman. Hangsúlyozta, hogy az oktatás lenne a kulcs. "Az amerikai iskolásokat például már az általános iskola első osztályában megismertetik az Egyesült Államok alkotmányával, így megismerik, milyen alapvető jogok illetnek meg egy amerikai állampolgárt. Nálunk viszont

az egyetemi diplomáig is eljuthat valaki úgy, hogy soha nem látja a magyar Alaptörvényt"

- fejtette ki Székely László. Az ombudsman elmondta: több részterületen, például az online felületeken, a gyerekjogok területén - pl. zaklatás - próbálják segíteni az oktatást, amennyire a lehetőségeik megengedik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az emberi jogok nyilatkozata és helyzete ma
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást