Nyitókép: Pixabay.com

Családbarát intézkedések tömege jön a közigazgatási dolgozóknak

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2018. november 21. 12:59
Januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedhet a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére, miután a kormány elfogadta az erről szóló törvénytervezetet. Emellett számos családbarát intézkedést is bevezetnek.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, a javaslat szerint

kormányzati személyügyi központot hoznának létre, hogy a létszámgazdálkodás új rendszerét működtetni lehessen, és a jövőben se termelődjön újra a felesleges bürokrácia.

A javaslat rögzíti továbbá a kormány működésére, a miniszterelnök feladataira, a kormányülésekre, a kabinetek működésére vonatkozó szabályokat, megteremti a kormányzati létszámgazdálkodáshoz szükséges fogalmakat, jogi kereteket.

A kormányzati személyügyi központ meghatározná, hogy mennyi álláshely áll rendelkezésre a központi közigazgatásban, és azon belül a minisztériumoknak nagyobb mozgásteret biztosítanának, hogy ezeket az álláshelyeket a lehető leghatékonyabban használják fel - ismertette a részleteket az államtitkár.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, azzal is

példát szeretnének mutatni a versenyszférának azzal, hogy a javaslatban külön fejezet tartalmazza a családbarát intézkedéseket.

"Egy olyan szabályozás született, amely a teljesítményen kívül, kiemelt szerepet szán a családi körülményeknek is, a családi helyzetre is tekintettel van. A javadalmazásnál is figyelembe veszik ezeket a szempontokat" - fogalmazott a köztévében Novák Katalin.

A részletekről szólva elmondta,

a kisebb gyermek hároméves koráig, nagycsalád esetén a legkisebb gyermek ötéves koráig a részmunkaidő mellett a valóban rugalmas munkaidőt, például a tömbösített munkavégzés lehetőségét is biztosítanák, és bevezetnék a távmunka lehetőségét is.

Duplájára emelnék a gyermekek után járó pótszabadságok mértékét és

hosszabb lenne a gyermek születése után járó apaszabadság is.

Új elemként megjelenne a

nagyszülőknek járó pótszabadság,

valamint többletjuttatásként bevezetnék a családalapítási támogatást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Béremelés a közigazgatásban 2019-ben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást