Nyitókép: MTI/ Soós Lajos

Csizmadia Ervin: évszázados lemaradásban vagyunk az utcai politizálásban

Infostart / InfoRádió
2018. november 19. 15:31
2010 óta az ellenzéki pártok egy része úgy gondolja, hogy a rendszerellenzékiség kevés, ki kell vonulni az utcára és ellenállást kell szervezni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmadia Ervin. A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója úgy látja, a következő európai parlamenti és az önkormányzati választásokon nem fog működni a bal- és jobboldali törésvonal, amiben az elmúlt 30 évünket éltük.

A politológus szerint az elmúlt 30 évben egy nyugodt, kiszámítható mintától az ellenzék eljutott egy teljesen hektikus irányba. A kormány- és a rendszerellenzékiség egyaránt parlamenten belüli politizálást jelent, az ellenállás pedig az országházon kívüli akciókat foglalja magában – magyarázta Csizmadia Ervin.

„Nyilván azt látják, hogy a parlamentben a kétharmad elnyomja őket, szeretnének kimenni az utcára”

– véli a szakértő, aki nyugatias reflexet emlegetett, hiszen mint mondta, nyugaton a tömegdemonstrációknak fontos szerepük van.

A szakértő hangsúlyozta azt is, hogy az ellenzéki pártok nem találnak elegendő számú partnert ahhoz, hogy az utca felől nyomást tudjanak gyakorolni. A parlament nem nyújt számukra megfelelő fórumot, az utcán pedig csupán mikrotüntetések szervezésére képesek – hangsúlyozta a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója. Csizmadia Ervin hozzátette: az utcai politizálásban évszázados lemaradásban vagyunk a nyugathoz képest.

Vége a belpolitikai bíbelődéseknek

A politológus arról is beszélt, hogy amióta a bevándorlástéma felerősödött, a nemzetállamok és a nemzetek feletti Európa közötti vita határozza meg a politikát. A kampányban a belpolitikai „bíbelődések” leértékelődnek – tette hozzá Csizmadia Ervin.

A szakértő szerint arra kell felkészülni, hogy a következő időszakban a két álláspont között hihetetlen erős csaták lesznek. Bármilyen is lesz az Európai Parlament összetétele, „olyan témacsokor kerül oda be, ami az elmúlt harminc évben egyáltalán nem volt benne”. Mára a bevándorlás a meghatározó kérdéskör az európai politikában – erősítette meg a szakember. „

Szerinte arra kell felkészülni, hogy két, egymással nagyon élesen szemben álló irányzat lesz, egyik sem akarja az álláspontját korlátozni vagy kompromisszumra jutni” – fogalmazott a politológus, hozzátéve szerinte

nagyon kemény, direk összecsapások lesznek, amelyek sokkal erősebb széttartó hatással bírnak majd, mint amit a bal- és a jobboldal jelent.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csizmadia Ervin az EP-választásokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Csizmadia Ervin az ellenzékről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást