Gyermeknevelés: a szavaknál sokkal többet jelent a példamutatás

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2018. november 18. 19:17
Társadalmi szemléletváltozásra van szükség a gyermeknevelésben - mondta az InfoRádióban Deliága Éva. A gyermekpszichológus szerint fontos, hogy a párok már gyermekvállalás előtt beszéljenek az otthonról hozott családi mintákról és a gyermeknevelési elképzeléseikről.

Az első és legfontosabb a társadalmi szemléletváltozás, ami ahhoz szükséges, hogy ránézzünk a régi, esetleg kapott mintákra, és megszülessen bennünk a kérdés: vajon jól van-e így? - mondta az InfoRádiónak Deliága Éva. A gyermekpszichológus szerint így minden családban az apukák és az anyukák rá tudnak nézni a saját helyzetükre, és el tudnak gondolkodni azon, hogy milyen mintát mutatnak a gyermekeiknek.

A szülői minták befogadására a gyermekek születésüktől még a kamaszkoron túl is fogékonyak, Deliága Éva szerint ez egy mindig zajló, szinte észrevétlen folyamat.

"Fontos tudni, hogy nem a szavak útján tudjuk nekik elmagyarázni, hogy mit hogyan kéne tenni, a gyermekek ugyanis látják a példát maguk előtt, és azt fogják tudattalanul is másolni,

utánozni, ezért kisebb gyermekek szüleiként is figyelni kell, mi az a minta, amit mutatunk" - hangsúlyozta a gyermekpszichológus, és úgy gondolja, minden fiatalnak tudatosan kell ránéznie azokra a mintákra, amelyeket magával hozott gyermekkorából, és arra az értékrendre, amelyet képviselni szeretne.

"Recept" szerinte nincs, de mielőtt egy pár gyermeket vállal, beszélnie kell a hozott mintákról és az elképzelésekről a gyermeknevelést illetően, és ha néha kell a gyermeknevelés gyakorlata közben is megállni egy-egy pillanatra, esetleg szakemberhez fordulni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyermeknevelés és családi minták - Deliága Éva
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást