Nyitókép: Pixabay

Alattomos módon támad a kék fény

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2018. október 24. 04:50
Káros hatással van a szemünkre a digitális eszközök kék fénye - hangsúlyozta az InfoRádiónak a Magyar Látszerész Szövetség elnöke. Szabadi Zsolt szerint számos eszköz áll rendelkezésünkre, hogy megóvjuk a szervezetünket.

A kék fény a természetes fény része, de a digitális eszközök képernyőjéből a kék fénytartomány sokkal erősebben érkezik, mint a természetes fényből. Szabadi Zsolt, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta, a kék fény alapvetően ahhoz lenne szükséges, hogy szabályozza az ébrenlét-alvás ciklust.

"Ahogy sötétedik, a kék fény elfogy, szürkületben az ember elálmosodik"

- magyarázta Szabadi. Ezzel ellentétben ha használjuk késő estig az eszközeinket, továbbra is sokkal erősebb kék fénynek tesszük ki a szemünket, mint ami normális és egészséges lenne, és egy idő után nem fogunk tudni elaludni.

"A túlzott kékfény-terhelés képes károsítani a retinát"

- mondta a látszerész. Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy a károsodás egy, kettő vagy öt év alatt következik be, de a kék fény káros hatása immár bizonyítottnak tekinthető.

Ma már a szemüvegek csökkentik ennek a szűk frekvenciatartományú, de annál nagyobb energiaszintű kék fénynek a terhelését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kék fény
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást