Nyitókép: Koszticsák Szilárd (MTI)

Kórházi fertőzésekről kérdezték a kormányt

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. október 9. 10:18
Továbbra is a Kúria döntésétől függ, mikor hozhatják nyilvánosságra a kórházi fertőzések statisztikáit - állítja a szaktárca. A kérdés a parlamentben került ismét szóba.

2013 szeptembere óta nem publikálják, hogy hányan vesztették életüket kórházi fertőzések következtében. A Társaság a Szabadságjogokért korábban közérdekű adatigényléssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához a 2015-ös és 2016-os adatokért, ám a tárca megtagadta ezek kiadását, így a szervezet pert indított. Első fokon a bíróság a minisztérumnak adott igazat, másodfokon azonban az ítélőtábla úgy döntött, hogy a tárcának ki kell adnia, hogy melyik kórházban hány fertőzés történt. A minisztérium ekkor a Kúriához fordult az ítélet felülvizsgálatát kérve, az adatok azonban továbbra sem kerültek nyilvánosságra.

Hétfőn az Országgyűlésben a szocialista Korózs Lajos már a 2017-es adatok hiányát rótta fel a kormány képviselőjének. „2017-ben hányan fertőződtek meg kórházi fertőzésben?” – tette fel a kérdést a képviselő, követelve, hogy mondják meg, hányan haltak meg emiatt, és mikor lesznek nyilvánosak az adatok.

„A bíróság most már kötelezte önöket az adatok nyilvánosságra hozatalára”

– emlékeztette a kormányt.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára aláhúzta, hogy a Kúria döntése megszületéséig felfüggesztette az adatok kiadására kötelező bírósági döntés végrehajtását. Hozzátette: bár a személyes adatokat kitakarnák, az intézmény neve, a tünetek, időpontok és a betegút dokumentálása miatt a betegek azonosíthatóvá válnának.

„A Kúria is osztotta ezt az aggodalmunkat, éppen ezért döntött úgy a felülvizsgálati kérelem megvizsgálásának nulladik szakaszában, hogy elrendelte a végrehajtás felfüggesztését” – emelte ki.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere júliusban, az InfoRádió Aréna című műsorában szintén ezzel indokolta, hogy eddig nem hozták nyilvánosságra a statisztikákat, ám azt elismerte, hogy – bár kórházanként és régiónként változó a helyzet – a kórházi fertőzések szempontjából Magyarország valahol az európai átlag alsó részén helyezkedik el.

„Becslésünk szerint a kórházi fertőzéseknek megközelítőleg 50 százalékát meg lehet előzni”

– tette hozzá a tárcavezető. A fertőzések visszaszorítására a tárca kidolgozott egy miniszteri rendeletet is, ám ennek hatásairől egyelőre nincs információnk.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kórházi fertőzésekről kérdezték a kormányt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást