Sok a baleset, pár óra alatt két halálos is történt

Infostart
2018. szeptember 22. 11:32
Sopronnál egy kisteherautó, Bakonycsernyénél egy kisbusz rohant fának.

Fának ütközött egy kisteherautó a 86108-os út Sopron és Ágfalva közötti szakaszán - írja honlapján a katasztrófavédelem. A balesethez a soproni hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki a járműből, majd átadták őt a mentőknek. Életét azonban már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Árokba hajtott és fának ütközött egy kisbusz a 8208-as út Bakonycsernye és Súr közötti szakaszán, a balesetben egy ember meghalt. Sipos Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy egy húsz év körüli nő meghalt, ketten megsérültek.

Két személyutó karambolozott a 8101-es út Herceghalom és Biatorbágy közötti szakaszán. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Traktor pótkocsijának ütközött egy személygépkocsi a 35-ös főút Polgár és Görbeháza közötti szakaszán, a 33-as kilométernél. A katasztrófavédelem elsődleges információi szerint az eset során két ember megsérült. A helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani