Új területen vetnek be mindent látó drónokat

Infostart
2018. szeptember 19. 13:47
Az E.ON öt üzemében kezdték meg a technológia alkalmazását. A dupla kamerával felszerelt ipari drónok emberi szemmel nem érzékelhető eltéréseket is kiszűrnek, így a villamos hálózaton keletkező hibák korai beazonosítására az eddigieknél jelentősen hatékonyabb lehetőséget adnak.

Az E.ON olyan drónjait kimondottan nyomvonalas létesítmények bejárására tervezték. Az eszközöket jelenleg az energiavállalat győri, pécsi, debreceni, nyíregyházi és szolnoki üzemeiben használják a szakemberek.

A drónok alkalmazásának célja kettős. Az egyik, hogy azt a rendszeres hálózat ellenőrzést, melyet eddig a szakértők végeztek el az E.ON nagy- és középfeszültségű hálózatán, részben az új technológia segítségével valósítsák meg.

Az E.ON által üzemeltetett légvezetékes nagy- és középfeszültségű hálózat hossza 35 ezer km. A feladat nagyságrendjét, kapacitásigényét jól jelzi, hogy ez a méret hozzávetőleg a Ráktéritő hosszának feleltethető meg, az új eszközökre tehát folyamatos igénybevétel vár.

A másik kiemelt cél a drónok használatából adódó többletinformációk alapján a hibák észlelési hatékonyságának növelése, azok minél korábbi feltárása.

A drónok egyszerre vannak felszerelve 30-szoros optikai zoommal rendelkező kamerával és hőkamerával.

A nagy teljesítményű zoom lehetővé teszi a hálózati elemek vizsgálatát biztonságos távolságból, valamint részletes képet nyújt olyan irányokból is, amelyeket eddig – a „földi” bejárás során – nem lehetett megfigyelni. A hőkamera a legkisebb hőmérsékleti eltérést is képes kiszűrni, így a szabad szemmel nem, vagy csak nehezen észrevehető hibák beazonosításában elsődleges fontosságú segédeszköz.

Az energiavállalat a közeljövőben teszteli, hogy milyen munkák során lehet még bevetni a drónokat, várhatóan a rendkívüli időjárási események utáni gyors hálózati felderítésre vagy gallyazási tevékenységek ellenőrzésére is eredményesen alkalmazható lesz az új technológia.