Nyitókép: Jászai Csaba

Vége a ferihegyi lezárásnak, de csak reggelre áll helyre a menetrend

Infostart / MTI
2018. augusztus 15. 23:03
Feloldották a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának lezárását szerda éjjel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Hajdu Márton azt mondta, hogy

egy túlmelegedett, izotópot tartalmazó csomaghoz riasztották őket.

A helyszíni vizsgálatok biztonságos és gyors lebonyolítása érdekében a szükséges mértékig korlátozták az érintett terminál forgalmát.

A vizsgálatok megállapították, hogy

egészségre ártalmas izotóp nem került ki a környezetbe.

Ezért a repülőtér forgalmának korlátozása a továbbiakban nem indokolt - tette hozzá.

Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője közölte, hogy a 2B-ről induló járatok késhetnek, reggelre azonban helyreáll a menetrend. A fennakadás nyolc járatpárt érintett - jegyezte meg.

Kurucz László megerősítette az MTI információját, miszerint egy irídium izotópot tartalmazó konténer okozott fennakadást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az utasok végig biztonságban voltak.

Bálint Gabriella, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére kiemelte: a rendőrség "a protokollnak megfelelően végrehajtott biztonsági intézkedést követően" plusz létszámot vezényelt a helyszínre annak érdekében, hogy zavartalanul folytatódjon a korábban kiürített terminálra visszatérő utasok biztonsági ellenőrzése.

Az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel azt közölte, hogy

személyi sérülés nem történt, senkit sem kellett kórházba szállítani a repülőtérről.

Az MTI úgy értesült, hogy egy magyarországi kft. rendelt sugárzó anyagot, amelyet az oroszországi Dimitrovgradból hoztak a törökországi Isztambulon keresztül Budapestre egy szerda esti járattal.

Az irídium izotópot tartalmazó konténert egy utasszállító repülőgép csomagterében helyezték el.

Az Izotóp Intézet Kft. munkatársa, Kaszás Gábor azt közölte, hogy hozzájuk tartozik a szállítmány. A repülőtéri személyzet azért riasztotta a katasztrófavédelmet, mert

észlelte, hogy forró a konténer.

A cég ugyanakkor hangsúlyozta, hogy hasadó anyag szállítása esetén természetes az ilyen jellegű hőmérséklet-emelkedés, vagyis álláspontjuk szerint semmi rendellenes nem történt.