Nyitókép: Pixabay.com

Mire van szükség egy jól működő kisvállalkozáshoz?

Infostart / InfoRádió
2018. augusztus 9. 12:45
Az első generációs vállalkozók többsége, ha az utódja nem viszi tovább, nem biztosítja cége jövőjét – vélekedett a Széchenyi Tőkebefektetési Alap vezérigazgatója. Csuhaj V. Imre az InfoRádiónak elmondta: a vállalkozások fejlesztéséhez olyan alapvető dolgok is kellenek, mint egy működő honlap vagy egy végiggondolt marketing stratégia.

A rendszerváltás környékén alakult magyar kis és közepes vállalkozásoknál már jelen van a generációváltás problémája – mondta Csuhaj V. Imre. A nyolcvanas-kilencvenes években kis- vagy egyéni vállalkozásba kezdő első generációsok mára nyugdíjas korba értek, és szeretnének pihenni és továbbörökíteni a cégüket.

„Ki lesz az örökös? Tovább tudják-e folytatni? Nem szűnnek-e meg a gazdasági kapcsolatok?”

– sorolta a bennük felvetődő kérdéseket a Széchenyi Tőkebefektetési Alap vezérigazgatója.

Csuhaj V. Imre elmondta: tapasztalataik szerint gyakran előfordul, hogy a család tudatosan felkészítette a gyermeket vagy unokát a családi vállalkozás továbbvitelére. A vállalkozások jelentős részénél – a szakértő szerint legalább a felénél – azonban ez nincs elrendezve. Hozzátette: lehet, hogy a generációváltásnál a formát, a stratégiát és sok minden mást is meg kell változtatni.

A tőkebefektetési alap vezérigazgatója szerint a magyar vállalkozók szeretik fizikailag is az utódaikra hagyni a céget, ám sok esetben nem biztosított, hogy az örökös is tovább vinné a vállalkozást.

„Meg kell találni ehhez a megfelelő formát, és sokszor a Kft. nem megfelelő forma, lehet, egy részvénytársaság alkalmasabb”

– fogalmazott.

Csuhaj V. Imre hozzátette: azt is meg kell tervezni, hogy az alapító tulajdonos generációváltás esetén hogyan lép ki fokozatosan egy vállalkozásból.

Mi kell egy jó vállalkozáshoz?

Egy magyarországi kis- és középvállalkozás indításához és optimális fejlődéséhez szükségesek a megfelelő intézményes és oktatási keretek – hangsúlyozta a szakértő. A képzések kialakításához együtt kell működnie például a NAV-nak és az egyes nemzetgazdasági és hitelprogramoknak – magyarázta.

Egy már működő kisvállalkozás esetében fontos, hogy a pénzügyi folyamatok racionálisan legyenek megszervezve, és hogy

"a menedzsment professzionalizálódjon”

– emelte ki Csuhaj V. Imre. A kisvállalkozások nagyon sokszor a piacra kerülés mikéntjével, a marketing- és sales-feladatok kezelésével is küzdenek. „Ezeket a tudásbeli hiátusokat kell megváltoztatnunk. Hogyha ezek működnek, továbbléphetnek egy középvállalkozás irányába” – vélekedett a szakértő.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap vezetője hangsúlyozta: a piacszerzéshez először minden vállalkozásnak a saját portáján kell rendet teremtenie. Mint mondta: ahhoz, hogy a céget és vezetőjét komolyan vegyék, honlapra, megfelelő kapcsolatrendszer kiépítésére és jó értékesítőkre, valamint kiváló marketingstratégiára van szükség.

„A tanácsadó alkalmazása nem szégyen”

– hangsúlyozta a szakmai segítségkérés fontosságát.

A magyar gazdaság fejlődését az segítheti, ha a vállalkozók hisznek abban, hogy a magyar gazdaság jó pályán van – mondta Csuhaj. V. Imre, hozzátéve: nagyon fontos a munkaerőpiaci helyzet, ám a vállalkozások többsége ezt nem érzi napi problémának.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csuhaj V. Imre az első generációs vállalkozókról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Csuhaj V. Imre vállalkozások fejlesztéséről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást