Nyitókép: Vajda János (MTI)

Vecsei Miklós a hajléktalanügyről: tüneti kezelést is lehet jól csinálni

Infostart / InfoRádió
2018. július 23. 16:29
Még nem tudni, milyen változást hoz a hajléktalanellátásban az, hogy az Alaptörvény is rendelkezik az utcán élők helyzetéről – mondta InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.

Az Alaptörvény módosítása csak kis mértékű változást hozhat a hajléktalanellátásban – mondta InfoRádió Aréna című műsorában Vecsei Miklós. A XXII. cikk eddig három megállapítást rögzített: egyrészt az állam törekszik arra, hogy lakhatási és szociális szolgáltatásokat nyújtson, másrészt az állam mellett az önkormányzatok is törekszik arra, hogy biztosítja a hajléktalanok ellátását, valamint a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében jogellenessé nyilvánítható az életvitelszerű utcán tartózkodás.

„Ezek az okok kikerülnek, és egyszerűen tilos” lesz közterületen élni

– magyarázta Vecsei Miklós, aki szerint előbb meg kéne felelni az előbbi két pontnak, és csak azt követően várható el, hogy senki ne aludjon az utcán.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arról is beszélt, mi következik abból, hogy az Alaptörvény is rendelkezik a hajléktalanok helyzetéről.

„Hogy a gyakorlatban mi fog történni, azt majd még meglátjuk” – fogalmazott. Vecsei Miklós hozzátette: értik a jogalkotói szándékot, és bár tüneti kezelésről van szó, szerinte „tünetet is lehet jól kezelni”. A szervezet alelnöke úgy véli: meg kell vizsgálni az okokat, ki miért van az utcán.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke hozzátette: vannak olyan esetek, amelyekre a hajléktalanellátásban dolgozó szervezetek sem tudnak megoldást nyújtani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vecsei Miklós
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást