Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Mintarab volt a magyar börtönben a szlovák milliomosnő

Infostart
2018. július 17. 16:24
Elbírálták a négy ember haláláért felelős Eva Rezesová szabadlábra helyezési kérelmét.

Eva Rezesová 2012-ben az M3-as autópályán BMW terepjárójával 165 kilométeres sebességgel belerohant az előtte haladó Fiat Puntóba. Az abban utazó négy ember közül hárman a helyszínen meghaltak, a negyedik áldozat a kórházban vesztette életét. A jármű az ütközéskor kiégett.

A szlovák állampolgárságú Rezesovát kilenc év szabadságvesztésre ítélte a bíróság, azt azonban nem zárták ki, hogy jó magaviselet esetén a büntetés kétharmadának letöltése után feltételesen szabadulhat. A Blikk úgy értesült, hogy a szlovák milliomosnő mintarabként töltötte börtönéveit, rabtársaival nem volt konfliktusa, megtanult maggyarul, folyamatosan dolgozott, és jó magaviselete miatt már többször is eltávozást kapott. Annak érdekében, hogy minél könnyebben tudjon beilleszkedni újra a társadalomba, reintegrációs foglalkozásokon vesz részt.

A most 41 éves Eva Rezesová néhány héttel ezelőtt az ügyvédjén keresztül kérte a feltételes szabadlábra helyezését - írja az Origo a Nový Čas információi alapján. A budapesti bíróság helybenhagyta a kérelmet, így a négy ember haláláért felelős szlovák milliomosnő hamarosan szabadulhat.