Kedden kezdődik a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt Kovács Béla pere

Infostart
2018. július 9. 07:36
Előkészítő üléssel kezdődik kedden a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt Kovács Béla európai parlamenti (EP) képviselő pere a Budapest Környéki Törvényszéken.

A vád szerint a Jobbik volt tagja a bűncselekményeket az Európai Unió intézményei ellen követte el, a kémkedés végső célja pedig az volt, hogy belülről bomlassza az uniót - írja a Magyar Idők.

Kovács Bélát, a Jobbik volt tagját, EP-képviselőt az unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint uniós költségvetési csalással vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A keddi előkészítő ülésen egyebek mellett a tárgyalás menetét egyeztetik, mivel várhatóan lesznek olyan tárgyalási napok, amelyeken minősített – külföldi titkosszolgálatoktól kapott – adatok is elhangoznak majd, és ezért zárt tárgyalást kell elrendelni.

A vádirat szerint volt pártjában csak KGBélaként emlegetett politikus 2010. május 14-től európai parlamenti képviselőként az Európai Unió különböző feladatokat ellátó bizottságaiban vállalt szerepet.

Az évtől többször találkozott és rendszeres, folyamatos kapcsolatot tartott fenn az orosz katonai hírszerzés, a GRU tisztjével. A találkozókon az orosz hírszerző az EU külpolitikájára és gazdaságpolitikájára vonatkozó hírigényt fogalmazott meg, így az EU külpolitikájával és gazdaságpolitikájával kapcsolatban keletkezett adatok megszerzését és átadását kérte Kovácstól.

A Jobbik volt politikusa 2012 októbere és 2014 februárja között többek között az Oroszországot érintő, az Európai Közösségekre kihatással lévő energetikai tárgyalások részleteiről, ártárgyalási stratégiákról, a világ legnagyobb földgázkitermelő cégével kapcsolatos uniós vizsgálatok hátteréről, Moldávia uniós csatlakozásának folyamatáról, az Európai Unió és Ukrajna, Belorusszia kapcsolatáról, valamint a Déli Áramlattal kapcsolatos uniós álláspontról, az európai bankrendszer jövője vonatkozásában keletkezett adatok megszerzéséről, átadásáról és a 2014-ben esedékes európai parlamenti választásokról, az Oroszországi Föderáció vonatkozásában felmerült Európai Unió vízummentességi kérdéseiről, valamint a következő európai uniós csúcstalálkozóról adott át adatokat a GRU hírszerzőjének.

A hazánkból végleg távozó orosz hírszerző 2013 novemberében bemutatta utódját Kovács Bélának, aki 2014. február 16-án, újabb személyes megbeszélést követően informálta immár az újonnan megismert orosz hírszerzőt a moszkvai útjáról, az EU aktualitásairól, a magyarországi belpolitikai helyzetről, a választásokról és a paksi atomerőmű bővítéséről.

A vádirat megfogalmazása szerint Kovács Béla tevékenységével aktívan segítette az orosz hírszerzés munkáját. A tevékenység végső célja az volt, hogy az Oroszországi Föderáció érdekében az Európai Parlamenten belül egy erős háttérbázisú, nyíltan EU-ellenes tábort hozzanak létre, amelynek egyetlen feladata, hogy belülről bomlassza az európai közösségek intézményeinek munkáját és az orosz érdekeket helyezze előtérbe.

Költségvetési csalással is gyanúsítják a Jobbik volt politikusát. A vádirat szerint Kovács európai parlamenti képviselőként – azért, hogy az Európai Parlament illetékes szolgálatának döntésre jogosult személyét megtévessze és a vele kapcsolatban álló személyeknek az EP költségvetéséből származó anyagi előnyt juttasson – 2012–2013-ban valótlan tartalmú gyakornoki megállapodásokat írt alá három személlyel. Mindhárman szintén vádlottjai az ügynek.