A kínai kormányfővel tárgyalt a magyar miniszterelnök Szófiában - a nap hírei

Infostart
2018. július 6. 22:18
Kutatás-fejlesztési befektetésekről egyeztetett Münchenben az innovációs és technológiai miniszter. Szeptemberben bemutatja a külső határellenőrzés fokozását célzó tervezetét az Európai Bizottság.

A magyar-kínai együttműködés minden területen dinamikusan bővül - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Szófiában, miután Orbán Viktor miniszterelnök Li Ko-Csiang kínai kormányfővel tárgyalt. Szijjártó Péter a két ország közötti együttműködés zászlóshajójának a Budapest-Belgrád-vasútvonal modernizálását nevezte. Hangsúlyozta: Magyarország mindent megtesz, hogy Kína és 16 kelet-közép-európai ország együttműködése továbbra is dinamikusan bővüljön. Ennek jegyében ősszel Budapest ad otthont az együttműködésben részt vevő országok jegybankelnöki találkozójának.

További gyártási, valamint kutatás-fejlesztési befektetések magyarországi telepítéséről tárgyalt müncheni vállalatokkal az innovációs és technológiai miniszter. A bajor városban tartózkodó Palkovics László elmondta: megbeszélést folytatott a Max Planck Institut lézerfizikai kutatóintézetében, ahol több együttműködési lehetőség is szóba került a német intézet és magyar egyetemek, kutatók között. A miniszter a lehetséges együttműködési területek között említette a lézerfizikát és alkalmazásait például a rákkutatásban, a gyógyszerkutatásban, illetve az iparban.

Állami támogatással megkezdődhet a budapesti evangélikus kórház tervezése. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az InfoRádiónak elmondta: 221 millió forintot kaptak arra, hogy elkészítsék a ma is kórházként működő szövetség utcai komplexum átalakításának terveit. Az építési munkálatok jövőre kezdődnének és a tervek szerint a kórház 2022-re épülne fel teljesen.

Az állam stratégiai fontosságú vállalatának nevezte a MÁV-ot a nemzeti vagyonkezelésért felelős tárca nélküli miniszter. Bártfai-Máger Andrea a 68. Vasutasnap tisztavató rendezvényén hangsúlyozta, 2010-ben a magyar vasút fejlesztése új lendületet kapott, azóta teljesítménye, létszáma, gazdasági ereje növekszik. A MÁV idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját.

Regionális közlekedési szövetségeket hozna létre az LMP. Az ellenzéki párt módosító indítványt nyújtott be a 2019-es költségvetéshez. A párt országos elnökségének titkára azt mondta: a szervezetek létrehozásárával jelentősen javítható lenne a helyközi közlekedés. Kanász-Nagy Máté szerint a tarifarendszer-egyszerűsítés mellett szükség lenne a viteldíjak csökkentésére is.

Csak politikai akarat kérdésének tartja az MSZP, hogy Magyarország csatlakozik-e az eurózónához. Ujhelyi István, a párt európai parlamenti képviselője úgy vélte: az euró bevezetése stabilitást, biztonságot, kiszámíthatóságot jelenthetne a magyar társadalomnak és gazdaságnak. Hozzátette, Magyarország felkészült a csatlakozásra, pusztán politikai akarat kérdése, hogy az ország kéri-e felvételét.

A Demokratikus Koalíció szerint a lakosság súlyos árat fog fizetni amiatt, hogy nem egészségügyi szakemberek felügyelik az új dél-budai centrumkórház létrehozását. László Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa arról beszélt, hogy a szuperkórház építésének felügyelete az Emberi Erőforrások Minisztériumától úgy került át a Miniszterelnökséget vezető miniszter hatáskörébe, hogy az Emmi és az egészségügyért felelős államtitkárság élén is orvos áll.

Mégis megkaphatja a költségvetési támogatást a Jobbik, miután az Állami Számvevőszék elfogadta a párt többször kiegészített intézkedési tervét. Az ÁSZ megállapította, hogy a párt által megküldött új intézkedési terv alkalmas a számvevőszéki ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok jövőbeli megszüntetésére. A számvevők közleménye szerint ez nincs összefüggésben a tiltott párttámogatás következményeként, a Magyar Államkincstár által tett intézkedésekkel.

A fagyasztott zöldségek alapos átfőzésére hívja fel a figyelmet a Nébih, miután magyarországi kereskedelembe is kerülhetett a Greenyard vállalat bajai üzemében előállított, lisztéria baktériummal szennyezett termékekből. Magyarországon a termékek nem okoztak megbetegedést. A gyárban a közelmúltban előállított összes fagyasztott zöldséget visszahívták. Közben a Penny Market és az Aldi után a Tesco is kivonta üzleteiből a Gartengold márkájú fagyasztott zöldségtermékeket. Előzőleg az európai hatóság tett közzé jelentést arról, hogy valószínűleg gyorsfagyasztott csemegekukorica és más fagyasztott zöldség okoz megbetegedést több uniós országban 2015 óta. A jelentés szerint 47 megbetegedés, köztük kilenc haláleset történt.

Szeptemberben bemutatja a külső határellenőrzés fokozását célzó tervezetét az Európai Bizottság. A testület elnöke az osztrák kancellárral közös tájékoztatóján elmondta: a program mások mellett Ausztria javaslatai alapján készül. Jean-Claude Juncker hangsúlyozta: az őszre elkészülő tervezet igazi, hatékony határrendészet felállítását tartalmazza. Sebastian Kurz bízik benne, hogy a szeptember végére Salzburgba tervezett informális uniós csúcstalálkozón a tagországok vezetői elfogadhatják a Frontex valódi ügynökséggé való átalakításáról szóló javaslatot.

Ferenc pápa szerint a migráció mai kihívására az egyetlen értelmes válasz a szolidaritás és az irgalmasság. A katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilikában a migránsokért mutatott be misét, lampedusai látogatásának ötödik évfordulóján. Hangsúlyozta, egyenlő felelősség-megosztással, a lehetőségek becsületes értékelésével, azok megfontolt kezelésével kell választ adni a migráció kérdésére.

Mégsem pályázik a 2026-os téli olimpia megrendezésére Graz és Schladming. Az Osztrák Olimpiai Bizottság közleményben jelentette be, hogy visszalép. A szervezet néhány órával korábban még azt közölte, hogy a pályázatról szóló népszavazást szeptember 23-án tartják. Egy hónappal ezelőtt a svájci Wallis tartomány lakossága népszavazáson utasította el, hogy Sion városa pályázzon a 2026-os téli olimpia rendezési jogára. Így már csak öt érdeklődő maradt.