Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Ingyenes utazást adna a fiataloknak az MSZP

Infostart / InfoRádió - Harangozó Éva
2018. július 2. 18:12
Egy európai uniós program mintájára ingyenes utazási lehetőséget biztosítana a magyar fiataloknak az MSZP.

Az Európai Unión belül a diákoknak ingyenes utazást biztosít a Szabad Európa Kártya – mondta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, a program védnöke. „Négy éve dolgozunk a programon, és az idén 15 ezer európai fiatal kaphat arra lehetőséget, hogy ingyen beutazza a mi Európánkat” – emelte ki. A politikus büszke arra, hogy Magyarországon is rengetegen pályáztak, a hazánknak járó kvótához képest tízszeres a túljelenkezés.

Tóth Bertalan MSZP-elnök bejelentette, hogy országgyűlési határozatot fog kezdeményezni, amely előírná a kormánynak, hogy biztosítson lehetőséget a magyar fiataloknak az országhatáron belüli utazásra. A 18 évesek a nyári, őszi és téli szünetben ingyen használhatnák a MÁV járatait, így megismerhetik az országot – mondta Ujhelyi István. „Hogyha sikeresen fut egy hasonló európai program, akkor miért ne valósíthatnánk meg egy hasonló magyar programot” – tette fel a költői kérdést az EP-képviselő.

Bihal Dávid, az MSZP ifjúsági ügyvivője konzultációt folytat majd az ifjúsági szervezetekkel. Az egyeztetésen megfogalmazott javaslatokat beépítve lép a szocialisták frakciója az országgyűlés elé – árulta el Ujhelyi István.

„Azt szeretnék, hogyha a magyar fiatalok Európát is és Magyarországot is saját magukénak tekintenék, megismernék, és örömmel vennének részt hasonló kezdeményezéseken”

– fogalmazott az EP-képviselő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ujhelyi István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást