Ekkor jár kártérítés a repülő utasainak

Infostart
2018. június 30. 18:15
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez érkezett panaszok szerint a légitársaságok még mindig nem hajlandók fizetni a jogszabály szerint járó kártalanítást az utasoknak járattörlés vagy hosszú késés esetén. Ezen kívül nem tesznek eleget segítségnyújtási kötelezettségüknek sem.

Az utasoknak kártalanítás jár a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról szóló Európai Parlament és a Tanács rendelete (EK rendelet) szerint.

Az Európai Bíróság már több ízben értelmezte kötelező ítéleteiben az EK rendelet előírásait.

A késéssel érintett járatok utasait a törölt járatok utasaihoz hasonlóknak lehet tekinteni

a kártalanítás iránti jog alkalmazása szempontjából, és hivatkozhatnak kártalanítás iránti jogra, amennyiben a késéssel érintett légi járat következtében háromórás vagy azt meghaladó időveszteséget szenvednek, vagyis ha végső célállomásukat a légi fuvarozó által eredetileg tervezetthez képest három vagy több órával később érik el.

A kimentési okok között a műszaki meghibásodásra automatikusan nem lehet alappal hivatkozni, a légi jármű járattörlést vagy késést eredményező műszaki hibája ugyanis a bíróság ítélete szerint nem tartozik a „rendkívüli körülmények” fogalmába, kivéve ha e hiba olyan eseményekből ered, amelyek jellegüknél vagy eredetüknél fogva nem tartoznak az érintett légi fuvarozó rendes tevékenységi körébe, és annak tényleges befolyásán kívül esnek. A légi személyszállítási szolgáltatásnak ugyanis

a műszaki hiba természetes velejárója lehet, amelynek felmerülésével a légi fuvarozónak számolnia kell és emiatt a hibáért fennálló felelőssége is fokozott.

Rendkívüli körülmény lehet a rossz időjárás, madárrajjal való ütközés, azonban ezekben az esetekben sem elég csupán hivatkozni ezekre a körülményekre, fennállását bizonyítani is kell a légitársaságoknak.

Előfordult olyan eset, amikor a repülőnek betört a szélvédője vagy nem az eredeti célállomásként meghatározott Budapesten, hanem Debrecenben vagy Bécsben szállt le. Ezekben az esetekben sem lehet magukra hagyni az utasokat. A légi járat üzemeltetője köteles a célállomásra eljuttatni az utasokat, akár más járattal, akár más járművel. Ezért további költségeket nem számíthat fel.

Az utasoknak ellátást, azaz a várakozási idővel észszerű arányban étkezést és frissítőket kell biztosítani, emellett a fogyasztóknak joguk van két díjmentes telefonhívásra, telexre vagy faxüzenetre, illetve e-mail küldésére. Ha egy vagy több éjszakát kell ott tartózkodnia az utasnak, szállással is el kell látni, továbbá a a reptér és a szállás közötti szállítást is meg kell oldani. Amennyiben ezeket a szolgáltatásokat nem biztosítja a légi fuvarozó, mindenképpen számlát, nyugtát kell kérni a megvásárolt frissítőkről, a transzferről, szálloda elhelyezésről, és kárigényként ezeket a számlákat kell benyújtani a cégnél.

Kártalanításhoz való jog mértéke a repülőút hosszától függ, 250-600 EUR összegre lehetnek jogosultak. A távolság meghatározásánál azt az utolsó célállomást kell alapul venni, amelynél a beszállás visszautasítása vagy a járat törlése miatt az utas érkezése késik a menetrend szerinti időponthoz képest.

A FEOSZ tapasztalatai szerint automatikusan nem nyújtják ezeket a szolgáltatásokat a légi fuvarozók, így azokat a repülőtéren kérni kell. A kártalanítási igényt is érdemes minél hamarabb benyújtani, mert csak kérésre fizetnek, illetve ha még így sem hajlandók eleget tenni jogszabályi kötelezettségüknek, akkor mindenképpen érdemes békéltető testülethez fordulnia a fogyasztóknak.