Kérek engedélyt örülni - videó

Infostart
2018. június 22. 14:45
Kitüntették napjaink Kántorait.

A legendás nyomozókutya, Kántor halálának évfordulója alkalmából rendőrkutyákat tüntettek ki Székesfehérváron.

A „Szolgálatban négy lábon” elnevezésű elismerést idén a Gárdonyi Rendőrkapitányság címzetes rendőr főtörzszászlósa, Izsányi Tibor és kutyája, Renk, az ötéves belga juhász kapta. Renk eddigi szolgálatban töltött évei alatt 136 eredményes nyomkövetéssel segítette a rendőri munkát, ebből 27 esetben egészen az elkövetőig vezette el gazdáját.

Idén posztumusz díjat is kaptak a négylábú nyomozók, ezúttal egy határszolgálati feladatokat végző német juhászkutya, Boszorkány munkáját ismerték el. Mint azt a Police.hu írja, a kiemelkedő fizikai teljesítőképességű Boszorkány jelentős segítséget nyújtott a határon és a napi feladatok ellátásában is.

A „Szolgálatban négy lábon” díjat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2013-ban alapította a rendőrség szolgálatában álló rendőrkutyák elismerésére.