Nyitókép: Balogh Zoltán

Ez lesz a Hős utcai szegregátum sorsa

Infostart / InfoRádió - Németh Zoltán
2018. május 31. 20:52
A kőbányai önkormányzat várhatóan lebontja a Hős utca elhíresült ingatlanjait. D. Kovács Róbert polgármester az InfoRádiónak azt mondta: minden ott lakónak, valamint a szintén érintett Bihari utcai házakban élőnek próbálják megoldani a lakhatását.

Az 1930-as évek végén épült nagyon rossz minőségű lakóingatlanokból több helyen több is volt korábban Budapesten. Ezek közül még mindig állnak a kőbányai Hős és Bihari utcákban, amelyek az elmúlt időszakban azzal kerültek a hírekbe, hogy az elszlömösödött házakban önkényes lakásfoglalók, többségükben munkanélküliek laknak, akik drogoznak, és már az 1-es villamos megállójában is megfélemlítik az arra járókat.

Kőbánya polgármestere, D. Kovács Róbert elmondta: az önkormányzat 2010 óta már nem ad itt bérbe lakásokat, és mintegy 120 lakásból kiköltöztették az ott élőket. Ám a magántulajdonú lakások, 150 darab, még mind lakottak.

Az épületet kormányzati forrásból szanálni fogják.

D. Kovács Róbert hozzátette: a Hős utcában önkormányzati bérlakásban mintegy 25-30-ban laknak és hozzávetőleg 150 a magán tulajdonú lakások száma. A Bihari utcában lévő 73 lakás mind önkormányzati, azok elvileg üresek.

"El kell indítani egy olyan programot, amely a családok helyzetét külön-külön vizsgálva megteremti a lakhatás feltételeit azoknak, akik hajlandóak elfogadni az önkormányzat vagy egy bevont civil szervezet által támasztott követelményeket. Látjuk ennek az útnak a jó és rossz példáit akár Miskolcon, Ózdon. Mindezekből tanulva igyekszünk egy olyan programot végigvinni, amely az ott élőknek egy új lehetőséget, új életesélyt kínál. De biztos, hogy benne van a pakliban az is, hogy ez az út nem mindenkinek lesz járható."

Akiknek nem jár lakás, azok hajléktalan szállókra mehetnek 2-3 ágyasz szobákba.

A polgármester a feltételekről elmondta: munkába kell járni minden nap, és "nem szabad, hogy minden nap leigya magát a sárga földig".

A szenvedélybetegeknek, drogosoknak is próbálnak segítséget adni, de ehhez szükség van az együttműködésükre.

D. Kovács Róbert az InfoRádiónak arról is beszámolt, hogy a Bihari utcai ingatlanok helyén valószínűleg nem lesz semmi, ugyanis az egy ipari területre ékelődött be, és lakhatásra nem alkalmas. A Hős utcai terület esetében a sportcélú hasznosítás mellett döntött a képviselő-testület.

A kőbányai polgármester valótlannak nevezte azokat a híreket, hogy a TEK vagy a készenléti rendőrség kapná meg a területeket. D. Kovács Róbert szerint ezeknek mindenképpen az ott élőket kell szolgálnia a jövőben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Hős utca jövője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást