Nyitókép: Rosta Tibor

Eljárás indul Toroczkai László ellen

Infostart
2018. május 25. 09:42
Etikai és fegyelmi eljárás indulhat Toroczkai László ellen a Jobbikban – közölte a párt a közösségi oldalán.

A Jobbik Facebook-oldalán azt írja: a párt országos elnöksége csütörtöki ülésén azt az egyhangú állásfoglalást hozta, hogy az alapszabály nem ad lehetőséget a párton belüli platform alapítására.

Az elnökség továbbá felkérte Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzenek etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen, mivel „a tisztújító kongresszus lezárulta után indított sajtóturnéja során

jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott, és a Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával alapszabályellenesen platform alapítását kezdeményezte”

– áll a közleményben.