Egyre kevesebb klinikai vizsgálatot végeznek

Infostart / MTI
2018. április 27. 06:55
Az európai uniós tendenciákhoz hasonlóan Magyarországon is csökkent a klinikai vizsgálatok száma az utóbbi években, a futó klinikai vizsgálatok számát tekintve azonban így is elsők vagyunk a régiós mezőnyben, míg az új vizsgálatok terén Lengyelország vezet - olvasható a Világgazdaság pénteki számában.

Tavaly 324 új klinikai vizsgálatot végeztek Magyarországon, negyvennel kevesebbet, mint egy évvel korábban. A vizsgálatok 60-80 százaléka első és második fázisú - írták az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) adataira hivatkozva.

Idén az OGYÉI kiemelt figyelmet szentel a klinikai vizsgálatoknak, amelyben a magyarországi intézetek tetemes hányada részt vesz - tették hozzá.

A klinikai vizsgálatok csökkenése mögött szakértők szerint az áll, hogy egy új készítménnyel most nem lehet piacvezetővé válni, mert a gyógyszerek többségéből már van egy standard patikaszer.

Magyarországon a legtöbb klinikai vizsgálatot az onkológia területén végzik, ezt követik a központi idegrendszerrel kapcsolatos terápiák és a belgyógyászati jellegű vizsgálatok.

Becslések szerint a klinikai vizsgálatokból évente 90-95 milliárd forint bevétel származik.

A bevételek mérséklik az intézmények forrásigényét, továbbá a vizsgálat kivitelezéséért díjazás illeti meg a kórház orvosait és nővéreit, a terápiába bekapcsolódó betegek pedig a legkorszerűbb kezelésekhez jutnak hozzá - írta a Világgazdaság.