Nyitókép: Balogh Zoltán

Molnár Gyula felsorolta, szerinte kik tehetnek az ellenzék vereségéről

Infostart / InfoRádió
2018. április 12. 10:43
Az MSZP és a Párbeszéd frakciószövetségét javasolja a szocialista párt elnöke. Molnár Gyula az InfoRádió Aréna című műsorában bejelentette, hogy lemondása után nem indul újra a pártelnöki posztért. Az LMP-t, a Kétfarkú kutya pártot, valamint a Közös Ország Mozgalmat is okolta a baloldal számára kedvezőtlen választási eredmény miatt az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az MSZP elnöke azt javasolja, hogy pártja és a Párbeszéd frakciószövetségként dolgozzon együtt az Országgyűlésben.

„A szövetség maradjon együtt országosan is, maradjon együtt a politikában és maradjon együtt a frakcióban is”

– hangsúlyozta Molnár Gyula. A politikus azt is világossá tette, hogy mindez azt is jelentené, hogy az MSZP és a Párbeszéd együtt indulna az önkormányzati, valamint az európai parlamenti választáson is.

Molnár Gyula kitért arra is, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke felveszi országgyűlési képviselői mandátumát, majd 30 napon belül mond le arról. E mandátum betöltéséről a Párbeszéd határoz a két párt közötti megállapodás értelmében, a listán a következő párbeszédes politikus, V. Naszály Márta.

A vasárnap az MSZP elnökségével együtt lemondott pártelnök elmondta, nem indul újra az elnökségéért és a frakcióvezetői posztra sem pályázik. „Én olyat fogok támogatni, aki ezt a gondolkodást tovább viszi, aki most nem azzal fog foglalkozni, hogy

megpróbálja a pártot végérvényesen egy új pályára állítani, nem lehet visszafordítani az úton, itt most menni kell ezen előre.

Egy ideig kell panaszkodni, aztán pedig el kell kezdeni dolgozni” – tette hozzá Molnár Gyula. Lemondását a pártelnök a többi között azzal indokolta, hogy kétharmada lett a Fidesznek, és hogy a Jobbik megelőzte az MSZP-t a választáson.

Az LMP szétesése az MSZP elnöke szerint a velük folytatott tárgyalások alapján már látszódott a választás előtti utolsó héten, hiszen – mint mondta – nem voltak már testületi döntések, csupán egyéniek. „Ma én tízes nagyságrendben tudok mondani olyan körzetet, Budapest mindegyikét, kivéve a Józsefváros, ahol tulajdonképpen nyerhettünk volna, ha nincs LMP” – emelte ki.

Az MSZP vezetője emellett Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció politikai felelősségét is felvetette. „Amikor mi közös listáról beszéltünk, akkor azért beszéltünk róla, mert úgy gondoltuk, hogy ez egy jó stratégia, és ő egy ideig azt mondta, hogy rendben van, és amikor megfordult a dolog, akkor ő mondta azt, hogy szó sem lehet róla” – fogalmazott a pártelnök.

A politikus a civilek által szervezett Közös Ország Mozgalmat is támadta a választási eredmény miatt. „Azt gondolom, hogy a Közös Ország Mozgalom – én ezt a kampányban nem mondtam el, most akkor elmondom, szerintem ami ott történt az – több zavart okozott, mint valójában segített. Az még inkább felnagyította és felerősítette a külvilág számára, hogy ezek veszekszenek és nem tudnak megállapodni. Az nem a megoldást szállította, sokkal inkább a problémát nagyította fel” – fogalmazott Molnár Gyula.

A szocialista párt elnöke emellett a Kétfarkú Kutya Pártot és a Momentumot is hibáztatta. „Valószínűleg kell majd az értékelésünkben szólni arról, hogy [...] mi a felelőssége egyébként a számomra is halál vicces – tényleg jókat nevetek – Kétfarkú Kutya Pártnak azokkal ez egy-két százalékával, hogy a Momentum a jövő ígéretével miért nem gondolja azt, hogy amit én mindig mondtam, hogy ha nem akarnak a futóversenyen részt venni, csak a cipőjüket kötögetni, akkor ne zavarják a többi futót, álljanak fel a következő futamra” – mndta az MSZP vezetője.

Az Együtt Molnár Gyula szerint rossz stratégiát választott. „Én azt gondolom, hogy annak a politikai kísérletnek, amelyik Bajnai Gordonra épült, az befejeződött a vasárnapi nappal” – jelentette ki.

Önkritikaként Molnár Gyula csupán annyit fogalmazott meg, hogy a szocialisták nem tudtak az egységes fellépés érdekében hiteles és erős mondatot mondani, részint az MSZP múltja, részint két választási veresége okán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Molnár Gyula nem indul az MSZP elnöki tisztségéért
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Molnár Gyula szerint ők tehetnek az ellenzék vereségéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Molnár Gyula a többi párt felelősségéről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Molnár Gyula: urnanyitást kezdeményez az MSZP
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Molnár Gyula lemond
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást