Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Most kell beiratkozni az iskolákba

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. április 12. 16:54
Csütörtökön-pénteken lehet beíratni az első osztályba készülő gyermekeket az általános iskolákba. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnökhelyettese az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy nem mindig derül ki rögtön, sikeres-e a beiratkozás, és ismertette a fellebbezési lehetőségeket is.

A következő tanévben általános iskolát kezdő gyerekeket

  • 2018. április 12-én (csütörtök) 8.00-19.00 között,
  • április 13-án (péntek) 8.00-18.00 között

kell beíratni az iskolába.

A beiratkozáshoz szükséges elvinni:

  • A gyermek születési anyakönyvi kivonatát
  • A gyermek lakcímkártyáját
  • Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító óvodai igazolást

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnökhelyettese az InfoRádiónak ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az óvodában minden gyermek kap egy óvodai lapot, amin be van jelölve, hogy a gyermek iskolába mehet.

"Ezzel a lappal egy iskolába lehet jelentkezni,

tehát az nem működik, hogy valaki elmegy öt-hat iskolába, és mindegyikbe beíratja a gyermekét".

Az adott intézmény lehet a körzetes iskola, vagy egy választott intézmény. Jó tudni, hogy az egyházi iskolák nem körzetesek.

Hajnal Gabriella elmondta, hogy abba az iskolába,

ahova körzet szerint tartozik a gyermek, fel kell venni.

Kivéve azt az esetet, ha a körzetes iskolában már nincs hely. (Egy osztály maximális létszáma 26 fő lehet, ami nagyon indokolt esetben 20%-kal emelhető.) "Ilyen esetben a tankerület gondoskodik arról, hogy a kerületben, vagy az adott helységben, a közelben el tudják helyezni az elsős kisgyermeket" - tette hozzá Hajnal Gabriella.

A kijelölt iskola ellen fellebbezni nem lehet.

Ha a szülő a kijelölt iskolát nem fogadja el, akkor arra van mód, hogy saját maga egy másik iskolát keressen.

Az iskolaválasztáskor fellebbezni csak olyan esetben lehet, ha a választott iskolába helyhiány miatt nem vették fel a gyermeket - ilyenkor lehet fellebbezni, de a járható út inkább az, hogy a körzetes iskola, ha van hely, akkor felveszi a gyereket, ha pedig nincs hely, akkor a tankerületvezetőnek kell elhelyeznie valahol a gyereket.

Határidők

A körzetes gyerekeknél a felvétel ténye csak a férőhelyektől függ, így helyben kiderül, hogy felveszik-e a gyermeket az adott iskolába vagy sem. A választott iskolába jelentkezőknél nem derül ki egyből, hogy fel tudják-e venni a gyereket. A szülők ilyenkor a következő héten tudják meg a döntést, miután összeültek a tankerületi igazgatók és kiderült, hol mennyi hely van. Így a szülőknek még van lehetőségük arra, hogy másik iskolát keressenek, ha nem akarják körzetes iskolába vinni a gyereket.

Felvételik

Hajnal Gabriella kitért arra is, hogy szerinte alapvetően nem kérhetnének semmit a gyermekektől a felvételin.

"Vannak olyan intézmények, ahol van nemzetiségi tagozat, kéttannyelvű tagozat vagy ének-zene tagozat, ahol egy-egy meghallgatáson áteshetnek a kicsik, de szerintem ez nem jó" - tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elsősök beíratása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást