Nyitókép: Balázs Attila

Veszélyben a hazai termések

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. március 19. 19:14
A március eleji kemény fagyok nagyobb gondot okoztak a kiskertekben, mint a március közepi hó – mondta az InfoRádiónak a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke. Szent-Miklóssy Ferenc hozzátette, aki eddig nem metszette meg a gyümölcsfát vagy a szőlőt, annak valószínűleg nem lesz nagyobb vesztesége.

A hó védi a növényeket, így sokkal nagyobb gondot okozott a pár héttel ezelőtti -10-20 fokos fagy, mint a hosszú hétvégén tapasztalt lehűlés – hangsúlyozta a szakértő. Március elején sok helyen a rügy is elpattant a hideg hatására, így biztosak lehetünk némi károsodásban.

A múlt heti lehűlésnél főként az okoz gondot, hogy előtte beköszöntött az enyhe időjárás, így a gumós dísznövények csírázni kezdtek, a hűvös időjárásban pedig elfagyhattak. „Aki megmetszette például a szőlőt, meg megmetszette gyümölcsfát, bizonyos károsodás mindenképp jelentkezhet” – emelte kiSzent-Miklóssy Ferenc.

További problémát jelenthet, hogy az enyhe tél miatt – a március eleji fagyok ellenére – a kórokozók, kártevők nem pusztultak el teljesen – figyelmeztetett a szakértő. „Ahol nem végezték el a lemosó permetezést, és még a rügyek nem pattantak ki, nagyon-nagyon gyorsan érdemes megcsinálni” – hangsúlyozta Szent-Miklóssy Ferenc, aki hozzátette: egyes növények érzékenyek arra, hogy úgy éri réztartalmú szer, hogy már megpattan a rügy. Ilyenkor praktikusabb a lemosó permetezést elhagyni. Sok helyen ráadásul a talaj is átázott, így trágyázás előtt érdemes megvárni, míg szikkad a föld.

„Figyelni kell a növényeket, hogy hogy reagáltak. Ahogy említettem is, az elpusztult rügyeket vagy részben sérült rügyeket nem igazán lehet pótolni. A növények viszont, ha károsodás éri őket, úgynevezett rejtett rügyekből ki tudnak hajtani, és valamennyi termés még várható is” – magyarázta Szent-Miklóssy Ferenc.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Veszélyben a hazai termések
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást