Mégsem nézhették meg az OLAF-papírokat Kecskeméten

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2018. február 27. 15:02
Nem engedélyezte Kecskemét jegyzője a Jobbik, az MSZP és az LMP országgyűlési képviselőinek, hogy betekintsenek az Elios-ügy helyi irataiba. Hadházy Ákos, az LMP országgyűlési képviselője és társelnöke szerint az eljárás a hivatali visszaélés határát súrolja.

Alternatív vizsgálóbizottságot hozott létre hétfőn három ellenzéki párt, az MSZP, az LMP és a Jobbik az Elios-ügyben. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint erre azért volt szükség, mert a Fidesz megakadályozta, hogy valódi parlamenti bizottság jöjjön létre.

A testületnek két feladata van:

  • Még részleteket felderíteni az ügyből, illetve
  • az eddigi információkat átadni az embereknek.

Hadházy Ákos az InfoRádióban elmondta azt is, hogy kedden délelőtt Kecskeméten jártak, ahol a városi képviselőknek azt ígérte a jegyző, hogy betekinthetnek az OLAF-jelentésbe és a városnak írt levélbe, és a közbeszerzés részleteibe, ám ezt végül nem engedélyezte. Az LMP társelnöke szerint a jegyző törvényt sértett és a hivatali visszaélés határát súrolta, amikor megakadályozta az iratok megtekintését. Mindezt a jegyző azzal indokolta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda le akarja foglalni a dokumentumokat, az iratanyag előkészítése zajlik, így az iratbetekintést nem áll módjukban lehetővé tenni. Hadházy Ákos szerint erre hivatkozni akkor elfogadható, ha a papírokat már valóban le is foglalták, de így még könnyebb lett volna megmutatni a dokumentumokat, mert össze vannak készítve.

Ezek után kérdéseket tettek fel a jegyzőnek:

  • Milyen megállapításokat tett az OLAF, és erre mit válaszolt a város?
  • Átírták-e Kecskemét a világítási szabványokat annak érdekében, hogy a lámpákat átvehessék?
  • Ki adta azt a tanácsot, hogy olyan feltételeket szabjanak az ajánlattevőknek, amelynek csak egy cég, az Elios felelt meg?

A jegyző azt ígérte, hogy írásban válaszol a kérdésekre. Hadházy Ákos kiemelte: megvárják a választ, de jogi lépéseket tehetnek azután, hogy „nevetséges” indokra hivatkozva nem kaphattak betekintést az iratokba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hadházy Ákos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást