Három éves kor alatt hatékony lehet a korai fejlesztés

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2018. február 26. 20:09
Az elmúlt héten rendezték meg a korai fejlesztés hetét a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatnál. Az eseményről és a területről Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója és Bíró Rita Zsófia gyógypedagógus beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

 Negyedik alkalommal rendezték meg a Korai Fejlesztés Hetét. A korai fejlesztés 2013-ban lett a gyógypedagógusok feladata, az eseményt azért hozták létre, hogy a szülők, a védőnők, a háziorvosok megértsék, hogyan tudnak a különböző ellátórendszerek együttműködni.

Hat éves korig van lehetőség korai fejlesztésre. Azok a gyermekek, akik ezt hat éves korukig igénylik, általában speciális nevelésre szoruló gyerekek, és sajátos nevelési életút előtt állnak. Rendkívül fontos, hogy a szülők megkapják ehhez a megfelelő segítséget és támogatást – hangsúlyozta Bíró Rita Zsófia. A kisebb gyerekeket pedig azt igyekeznek elérni, hogy óvodába kerülhessenek. Akik korai fejlesztésben vesznek részt, nem kerülnek óvodai nevelésbe: otthoni, illetve speciális ellátásban részesülnek, esetleg bölcsődében maradnak – tette hozzá a gyógypedagógus.

A korai fejlesztés attól komplex, hogy egyrészt a gyermekkel is sok területen foglalkoznak, másrészt a szülőket is támogatják – tájékoztatott Mosányi Emőke. Ahol egy súlyosan fogyatékos életút előtt áll a gyerek, ott a család mindennapjaira is befolyással lesz, óriási terhet jelent.

Az idegrendszer 3 éves kor alatt rendkívül gyorsan fejlődik, így, ha ekkor elkezdik a fejlesztést, hatékony megelőzést is jelenthet – emelte ki Bíró Rita Zsófia. A prevenciós gyakorlatokat sokszor nem is a gyógypedagógus végzi, hanem otthon maga a szülő – tette hozzá.