Kiss J. László: "már egy Merkel utáni időszakban vagyunk"

Infostart / InfoRádió - Hlavay Richárd
2018. január 24. 11:46
Már négy hónapja nem sikerül új kormányt alakítani Németországban. Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: megváltozott a kancellár helyzete, a szociáldemokraták pedig korábbi szándékukkal ellentétben folytathatják a kormányzást.

Paradox a német belpolitikai helyzet a szövetségi választások óta – jelentette ki Kiss J. László az InfoRádió Aréna című műsorában. Kifejtette: a 2017. szeptemberi választások eredménye nem adott mandátumot egy újabb nagykoalíció megkötésére, mert a pártok 14 százalékot veszítettek.

Mégis a vesztes pártok hoznak létre egy újabb nagykoalíciót,

annak következtében, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) megjelenésével annyira átalakultak a többségalkotási feltételek, hogy más stabil kormány létrehozására nincsen mód.

A Budapesti Corvinus Egyetem tanára kiemelte: Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök szerepe fontos volt. Megtehette volna, hogy új választást ír ki, de ezt nem akarta, és az összes opciót megpróbálták a pártokkal – vélekedett.

A szakértő szerint a CDU/CSU-val, a liberálisokkal és a zöldekkel eredetileg tervezett Jamaica-koalíció sem tűnt stabilnak. Elég mesterséges megoldás lett volna, hiszen általában azok alkotnak koalíciót, akik programszerűen, világnézetileg közel állnak egymáshoz – emelte ki.

Az egyetemi tanár arról is beszélt, hogy

Angela Merkel kancellár mozgástere nagyban csökkent,

hiába maradhat a jelenlegi állás szerint a kormány élén. Ennek oka, hogy hárompárti koalícióval lehet csak többséget létrehozni, és az AfD kulcspozíciókat nyer a különböző Bundestag-bizottságokban.

"Bizonyos értelemben már egy Merkel utáni időszakban vagyunk.

Még kancellár lehet, de egyre több olyan tényező van, amikor már más eszközök, feltételek vannak" - hangsúlyozta.

Kiss J. László megjegyezte, hogy a kisebbségi kormányzás nem volt valós opció, hiszen a szinte kivitelezhetetlenül sok parlamenti munkát róna a kancellárra, és nem maradna elegendő ideje a nemzetközi tárgyalásokra.

Központi szerep

A szakértő szerint az elmúlt hónapok német politikai eseményei hatására Merkel pozíciója gyengült az Európai Unióban, miközben Emmanuel Macron francia elnöké erősödött.

A szokatlan politikai nehézségeket úgy is fel lehet fogni, hogy Németország normalizálódott, utolérte mindaz a probléma, ami a többi nyugati országban is megvan – folytatta Kiss J. László. Példaként említette a jobboldali populista mozgalmak megjelenését. Úgy vélte, Németország egyedül gazdasági értelemben teljesítőképes, de látszanak a határok, az egyik fő probléma és a növekedés gátja a szakmunkás humántőke hiánya. Ezért

benne is van a leendő nagykoalíciós programban a bevándorláspolitika kialakításának terve

– tette hozzá.

Az egyetemi tanár kiemelte: Németországnak központi szerepe van az európai uniós politikában, a pénzügyi gondokkal küszködő déli államok rá vannak utalva Berlin támogatására.

És van egy kelet-nyugati vita is, ami a menekültkérdésről és az EU továbbfejlődési irányáról szól. Nagyon fontos, hogy a közösség ne szakadjon ketté, az EU összetartása egy komoly stratégiai feladat, amiben Németországnak központi szerepe van – hangsúlyozta Kiss J. László.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiss J. László a német választás utáni helyzetről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kiss J. László Németország és az EU kapcsolatáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást