Folytatódott a kéken világító hazai csirkehús története

Infostart
2018. január 11. 11:49
Kíváncsiságból egy másik csirkehúst is megpróbált világításra bírni az az ikrényi férfi, aki korábban ilyen sajátos húst vásárolt az egyik magyarországi üzletben.

A Kisalföld a múlt héten egy igencsak furcsa esetről számolt be: egyik olvasójuk egy boltban csirkemellet vett, aminek a felét elkészítette, a másik felét azonban szilveszter este véletlenül nyersen elöl hagyta a konyhapulton. Amikor hajnalban hazament, halvány fény derengett a helyiségből. Először azt hitte, hogy talán a gáztűzhelyet hagyta égve, majd gyorsan rájött, hogy a hús világít.

Mivel önerőből nem járt sikerrel és nem kapott magyarázatot a hivataloktól, ezért fordult az újsághoz. A lap azt írta, hogy a hús ránézésre egyáltalán nem volt szokatlan – bár kissé kellemetlen szagot árasztott –, teljesen sötétben azonban kék fényt bocsátott ki, ami elég szokatlan egy fogyasztásra szánt élelmiszertől. Megkerestek több szakintézményt is, végül a Nébih két lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a lap érdeklődésére.

A férfit nem hagyta nyugodni az ügy, mert akkor azt mondta neki az egyik hivatal, hogy akár az otthonában is szennyeződhetett az élelmiszer valamivel, amitől világít. Most egy másik boltban vett csirkehúst, amelyet ugyanúgy elöl hagyott ugyanazon – az előzőleg elmosott – vágódeszkán. Kíváncsi volt, hogy ez is világítani fog-e, de nem történt semmi ilyesmi, így nem jutott közelebb a rejtély megoldásához. Hozzátette azt is: a Nébih-től – amelynek korábban bejelentette az esetet – a Kisalföld első cikkének megjelenése után felhívták, hogy az előző nap vizsgálatot végeztek abban az üzletben, ahol a húst vásárolta, és mindent rendben találtak.