Novák Katalin: legyen egészséges és menő a menza

Infostart
2017. december 11. 16:32
Több millió forintos támogatásban részesültek a Menő menzák az iskolában című pályázat díjazottjai. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak elmondta, hogy a pályázatnak köszönhetően számos menzát újíthatnak fel.

A gyermekek étkezési kultúrájának, étkezési körülményeinek javítását célzó Menő menzák az iskolában című, szeptemberben lezárult pályázat keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma 314 iskolai alapítvány kérelmét támogatta összesen csaknem hatmilliárd forint értékben - jelentette be a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Kecskeméten.

Novák Katalin az InfoRádióban kiemelte: az egészséges életmódot már kicsit késő felnőttkorban elkezdeni.

„Egészséges gyerekekből jó eséllyel egészségesebb felnőttek lesznek.

A gyerekeknek meg kell mutatnunk, hogy a testmozgás, az egészségtudatos életmód meg tudja előzni a betegségek kialakulását, sokkal jobban tudják érezni magukat a bőrükben, ha egészségesen élnek. A jó az, ha mindez nem valami elvont, nemszeretem dolog, hanem játékos, szerethető formában találkoznak az egészséges életmóddal. Vonjuk be őket, tanítsuk meg nekik, hogy mik az egészséges ételek, mit jelent egészségesen élni, vagy milyen kárt tudnak okozni maguknak, ha nem így tesznek!”

Az család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta, több mint egymillió gyermek eszik naponta a közétkeztetésben, sokan naponta háromszor-négyszer is, nem mindegy, hogy mit kapnak,

fontos, hogy a közétkeztetés kiegészítse az otthoni egészségtudatos étkezést.

Novák Katalin hozzátette, a kormány meggyőződése, hogy a menza lehet egyszerre egészséges és "menő", vagyis az egészséges ételek is lehetnek finomak, olyanok, amit a gyermekek szívesen fogyasztanak.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében májustól elérhető pályázatra 389 kérelem érkezett. A támogatott tevékenységek között volt az egészséges táplálkozás és életmód népszerűsítése, ismeretterjesztő előadások és szemléletformáló programok szervezése, tankonyha létrehozása és berendezése, ivókút felállítása, gyümölcskínáló és salátabár kialakítása, valamint közvetlenül az étkezéshez szükséges eszközfejlesztés.

„Nagyon izgalmas ötletek, pályázatok érkeztek, a különböző iskolai alapítványok a legkülönbözőbb dolgokat találták ki. A főzőverseny például több pályázatban is megjelent, ami játékos módja, hogy a gyerekeket egészséges életmódra tanítsák, sokan pályáztak tankonyha vagy konyhakert kialakítására is. Érdekes volt az a pályázat, amely osztálykirándulás keretében vinné el a gyerekeket a tanyákra, megmutatva, honnan jön a tojás és a tej, hogy

megtanulják: nem a boltok polcain terem.”

Novák Katalin hangsúlyozta, a kormány olyan közétkeztetést szeretne, ahova a gyermekek szívesen mennek, ahol szívesen étkeznek, és jóízűen meg is eszik a kínált egészséges ételeket. Kiemelte, ezért az sem mindegy, hogy mindezt milyen körülmények között teszik. A pályázat éppen ezért eszköz- és egyéb fejlesztésekre is lehetőséget teremtett.

„10-20 millió forintos támogatást kapott 314 iskola, ennek köszönhetően számos menzán lecserélik a bútorzatot, a tányérokat, az evőeszközöket és az étkezéshez méltóbb, kellemesebb környezetet teremthetnek.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Novák Katalin: legyen egészséges és menő a menza
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást