Életpálya
„Amíg van ebben az országban, a megyében munkás és paraszt, aki azt mondja, hogy forradalom volt, addig nekünk a Biksza dolgáról beszélnünk kell, hogy megértsék: ez nem volt forradalom. Megmondom, elvtársak, mikor én meghallottam ezt az ügyet, nagyon-nagyon mérges voltam. Azt mondtam, hogy nem jól csinálták az elvtársak. Mi a törvényes rend hívei vagyunk. De ha nincs meg a tettes, ki kellett volna menni abba a községbe, ahol megölték Bikszát, és elővenni azt a horthysta patkányt, azt a 10-et, amelyik ott a vezérkedést átvette, és úgy ellátni a bajukat, hogy az életben eszébe ne jusson abban a községben senkinek ilyet tenni. No rendben van, ez nem volt, hát jól van, járjuk a törvényes utat. Vigyáznunk kell a törvényességre is. De miért nem követelik, hogy mikor állítják már bíróság elé Biksza gyilkosait?” Kádár Jánosnak a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei nagyaktíváján, 1957 februárjában mondott beszéde nem hagyott kétséget afelől, hogy Biksza Miklós járási párttitkár halálát országos ügyként kezeli, annál is inkább, mivel Biksza volt az egyetlen pártfunkcionárius, aki a november 4-i szovjet katonai intervenciót követően vesztette életét. Ennek megfelelően járt el a nyomozóhatóság és az igazságügyi szervek is; az ügy kapcsán lefolytatott négy perben összesen öt halálos ítéletet hoztak. Az egyik D. Szabó Károlyt sújtotta, aki az eseménynél jelen sem volt.
D. Szabó Károly (1924 - 1959)
villamoskalauz
D. Szabó Károly Ócsán született 1924-ben. Apja 40 kataszteri holdon felesbérlőként gazdálkodott. D. Szabó miután a hat elemi iskolát elvégezte, egy ideig a családi gazdaságban dolgozott. 1943-ban villamoskalauz lett a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaságnál. A következő évben megnősült, egy fia született. A család Gyón községben telepedett le. Itt 1956. október 28-ig nem történt jelentős forradalmi megmozdulás. Miután október 28-án a járás központjában, Dabason ideiglenes nemzeti bizottság alakult, a járás települései is sorra alakították meg forradalmi bizottságaikat. Gyónon a nemzeti bizottság elnök-helyettese D. Szabó Károly lett, aktívan részt vett annak tevékenységében. Dabason részt vett a járási nemzeti bizottság alakuló gyűlésén is, így sokan őt tekintették a forradalmi szervezet első számú vezetőjének. Kivette a részét a nemzetőrség szervezéséből is, amely elsősorban a falu biztonságáért felelt: őrizte a fontosabb középületeket, begyűjtötte a fegyvereket, előállított és Dabasra szállított két államvédelmi tisztet. A november 4-i szovjet támadás hírére D. Szabó igyekezett megnyugtatni a helyieket. Ez sikerült is, nem történt semmilyen atrocitás. Ennek ellenére november 9-én Biksza Miklós járási párttitkár szovjet harckocsikkal jelent meg, hogy a nemzetőrséget lefegyverezze. Néhány nap múlva a nemzetőrséget felsőbb engedéllyel újra megszervezték a közbiztonság érdekében. D. Szabó Károly is folytatta a munkát, a korábbi tanácselnök visszatérése után továbbra is annak helyettese maradt. Erre a posztra még a forradalom ideje alatt a tanács tagjainak többsége választotta. December 10-én megjelentek a járási vezetők, hogy érvényt szerezzenek a nemzeti bizottságokat feloszlató két nappal korábban kiadott kormányhatározatnak, és a forradalom alatt leváltott tanácsi vezetőket visszahelyezzék a posztjukra. Jelen volt Biksza Miklós is, akivel szemben a nemzetőrség lefegyverzésekor tanúsított magatartása miatt eleve ellenséges volt a közhangulat. A helyiek tiltakoztak a visszahelyezések ellen, néhányan a tanács épületébe is benyomultak. D. Szabó és a nemzeti bizottság további tagjai is megpróbálták lecsendesíteni a tömeget, valamint Bikszát biztosították arról, hogy nem esik bántódása, ha az épületben marad. A párttitkár azonban kimenekült a tanácsházáról, s közben belelőtt egyik üldözőjébe, Harmincz Istvánba, aki súlyosan megsebesült. Erre a felhergelt tömeg bántalmazta őt, majd egyikük, Kövecsecs Ferenc lelőtte. A gyilkosság után a rendőrség, a karhatalom és szovjet katonai alakulatok is megjelentek Gyónon, az ügyben megkezdődtek az első letartóztatások. Balla Pált, Lakos Pált, Miloszerni Pált és Sziráki Mihályt - akiket Biksza bántalmazásával gyanúsítottak - azonnal letartóztatták. Harmincz István a kórházi kezelése után egy ideig bujkált, majd 1957 áprilisában feladta magát, Kövecsecs Ferencnek pedig sikerült emigrálnia.
A nyomozó szervek sokáig úgy vélték, hogy D. Szabó Károly is elhagyta az országot, amikor azonban információkat kaptak arról, hogy itthon van, nagyszabású operatív akciót szerveztek elfogására, amelyben tizenegy ügynök vett részt. Kövecsecs emigrálása után a kádári megtorló gépezetnek szüksége volt egy olyan személyre, akit bűnbakká tehet Biksza halálával kapcsolatban. Ezt - a gyilkosság eltervezőjének és megszervezőjének szerepét - szánták D. Szabó Károlynak. 1957. augusztus 17-én tartóztatták le. Első fokon a Pest Megyei Bíróság Major Miklósné vezette népbírósági tanácsa tárgyalta az ügyét 1958 júniusában. D. Szabó a 10 hónapig tartó nyomozati szakaszban, majd a tárgyaláson is következetesen tagadta az ellene felhozott vádat, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedést. Utóbbira azért volt szüksége a vádhatóságnak, mivel D. Szabó Biksza halálánál egyáltalán nem volt jelen, így az ügyészség annak bizonyítására törekedett, hogy előre megfontolt szándékkal hívta az embereket a tanácsházához, azaz megszervezte a gyilkosságot. Az utolsó szó jogán D. Szabó beteg feleségére és 12 éves fiára tekintettel kért kegyelmet. 1958. június 28-án a bíróság bűnösnek találta, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Ítéletét a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János vezetésével halálbüntetésre súlyosbította. 1959. január 14-én végezték ki.
Forrás, szakirodalom:
D. Szabó Károly és társai Pest ML 236/58
1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.
1956 Pest megyében. Pest Megye Múltjából 10. Szerk.: Balázs Gábor – Borbély Rita Katalin – Kiss Anita. Pest Megyei Levéltár. Budapest, 2006.
A vidék forradalma, 1956. II. kötet. Szerk.: Szakolczai Attila: 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára. Budapest, 2006.
Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Kőrösi Zsuzsanna – Molnár Adrienn: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000.
Takács Tibor: A párttitkár halála: Egy 1956-os gyilkosság történetei. Budapest: Jaffa Kiadó, 2016.
Takács Tibor: A vizsgálótiszt küzdelmei.: Balogh Zoltán alhadnagy és a Biksza-gyilkosság utáni nyomozások.http://betekinto.hu/2011_4_takacs
Takács Tibor: "...álom lett az egész": Az 1956 utáni megtorlás módszertanához. http://betekinto.hu/2007_1_takacs
Takács Tibor: "Mert megijedni való most már nincs". Kádár János beszéde az MSZMP 1957. február 17-i Pest megyei nagyaktíváján. In: MÚLTUNK56/3 pp. 186-223. (2011)
Takács Tibor: Nyomozás a nyomozás után.: A Biksza-gyilkosság utánimegtorlás iratai.http://betekinto.hu/2011_3_takacs
A Népszabadság hírei a kivégzése napján
1959. január 14., szerda
Moszkvai tudósítónk jelenti: A hétéves terv jegyében folynak a szovjet köztársasági pártkongresszusok és területi pártkonferenciák
„ (...) Javítsuk meg a dolgozók kommunista nevelését és szélesítsük ki a szakmumkás-képzést. Készítsük elő a szovjet népet a kommunista társadalom megvalósítására! (...)”
Hasznos kezdeményezések, fontos határozatok, érdekes akciók a Hazafias Népfront munkájában
„ (...) A budapesti Rózsakert mintájára a Somogy megyei népfrontbizottság kezdeményezésére a kaposvári szovjet hősi emlékmű előtt békekertet létesítenek, amelybe tavasszal Hirosimából származó palántákat ültetnek el. (...) ”
Az olvasó véleménye - „A pártfegyelmi munka: nevelés”
„ (...) Azzal mindannyian egyetértenek, hogy a pártfegyelmi munka fontos része a pártmunkának. A helyes döntéseknek rendkívül nagy nevelőhatásuk van. Viszont, ha az indoklás nem elég alapos, hosszú időre megbélyegeznek olyan embereket, akik egyébként hozzánk tartoznak, ragaszkodnak a párthoz, hajlandók lennének a hibákat kijavítani. (...) ”