Életpálya
„Azt reméltem, hogy a szovjetek kivonulása után Magyarország független és demokratikus ország lesz, nem úgy, mint eddig, míg a Varsói szerződéshez tartozott. (...) Igen, én úgy tudtam, hogy Magyarországon szovjet irányítás érvényesül, és azt reméltem, hogy ha a szovjetek kivonulnak, Magyarország teljesen független és szabad állam lesz, a szovjet irányítás megszűnik, és az új magyar kormány azt fogja tenni, amit a magyar nép akar.” Így vallott a nyomozója előtt Csizmadi Ferenc, „Csizma”, amikor a forradalomhoz való csatlakozásáról faggatták. Alig volt 26 éves, amikor az angyalföldi fegyveres ellenállás egyik nemzetőr-parancsnokaként kivégezték.
Csizmadi Ferenc (1932 - 1958)
segédmunkás
Csizmadi Ferenc 1932-ben munkáscsaládban született, Budapesten. Az elemi után két polgári osztályt végzett, majd segédmunkásnak állt. A forradalom kitörésekor az Újpesti Vegyipari és Festék Vállalatnál dolgozott szállítómunkásként. Fiatalon bokszolt, ifjúsági Budapest-bajnok ökölvívó volt. Sorkatonai ideje letelte után továbbszolgálatot vállalt. Nős volt, három gyermek édesapja.
A forradalom első napjainak eseményeiben nem vett részt, először október 28-án aktivizálódott, amikor jelen volt vállalata munkástanácsának megválasztásánál. A november 4-i szovjet támadás azonban gyökeres fordulatot hozott számára is. Az angyalföldi forradalmárok ezen a napon kezükbe vették az irányítást, és kerületszerte felvették a harcot a szovjet intervenciós csapatokkal. „November 4-én arra ébredtem, hogy erős lövöldözést hallottam. Azonnal bekapcsoltam a rádiót, és akkor hallottam Nagy Imre felhívását, hogy minden becsületes magyar ember fogjon fegyvert, mert a szovjet csapatok megtámadták Budapestet. Ekkor elhatároztam, hogy én is jelentkezem a XIII. kerületi rendőrkapitányságon (...) mert mint magyar embernek és katonaviselt személynek, kötelességemnek tartottam, hogy harcoljak. (...) Az kifejezetten nem élt bennem, hogy a szovjet csapatok ellen fogok fegyvert. A miniszterelnök felhívására én bármely Magyarországra törő idegen csapat ellen fegyvert fogtam volna.” Határozott személyisége és katonai tapasztalata miatt hamarosan Angyalföld egyik legerősebb fegyveres csoportjának a parancsnoka lett. A Váci út és a Rákospatak kereszteződésénél alakítottak ki harci álláspontot, és már november 4-én délelőtt megtámadtak néhány, a Nyugati pályaudvar felé tartó szovjet harckocsit, de a tüzet nem viszonozták. Este részt vett a kerület fegyveres erőinek vezetői és a forradalmi szervezetek értekezletén, ahol a küzdelem végsőkig tartó folytatása mellett döntöttek. Még ugyanazon a napon, az éjjeli órákban Csizmadi fegyveresei kémkedés gyanújával elfogtak egy fiatalembert, és mivel a gyanút megalapozottnak tartották, lelőtték. A későbbi vizsgálatok szerint a férfi viselkedését mentális zavarai befolyásolták, ami megtévesztette az őt bekísérő járőröket. A fegyveresek november 5-én kemény, mindkét fél számára súlyos veszteségekkel járó csatát vívtak a szovjetekkel, de a túlerőnek nem tudtak ellenállni. Miután a bázisukat szétlőtték, a csoport tagjai szétszóródtak. Csizmadi ekkor Nagy Ferenc nemzetőregységéhez csatlakozott az újpesti Ládagyárban. Itt parancsnokhelyettesként az őrszolgálat megszervezéséért, valamint az élelmiszer és a fegyverellátás biztosításáért felelt november 8-ig, amikor az egység feladta a kilátástalan harcot.
1957. október 27-én tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Zalai Miklós vezette tanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Mecsér József vezetésével 1958. november 10-én jogerőre emelte az ítéletet. November 12-én kivégezték.
Forrás, felhasznált szakirodalom:
Csizmadi Ferenc és társai. BFL XXV. 4 a. 8053/58
1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.
Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Eörsi László–Juhász Katalin–Szabó Ivett: Angyalföld 1956. Emberek, sorsok, emlékek. Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény–1956-os Intézet, Budapest, 2006.
Eörsi László: Az 1956-os forradalom a XIII. kerületben. XIII. kerületi helytörténeti füzetek 2. Budapest, 1997.
A Népszabadság hírei a kivégzése napján
1958. november 11.
Emléktáblával jelölik meg a KMP egykori kerületi központjait
„A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása után a főváros különböző pontjain- elsősorban a munkásnegyedekben – csakhamar létrejöttek a párt kerületi szervezetei is. A negyvenedik évfordulóról szóló megemlékezések alkalmából a kerületi és az üzemi pártbizottságok emléktáblát lepleznek le azokon a helyeken, amelyekhez a KMP működésének, a proletariátus forradalmának jelentősebb eseményei fűződnek. (...)”
A Hazafias Népfront választási nagygyűlései
Dr. Münich Ferenc Székesfehérvárott:
A nép igényei szerint vezetjük az ország ügyeit
„ (...) az elmúlt két év eredményei azt bizonyítják, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány eredményesen dolgozott a nép érdekében.(...)”
Kállai Gyula a debreceni értelmiségi nagygyűlésen:
Az értelmiség számára a szocializmus teremti meg az alkotó munka minden lehetőségét