A párttagkönyvét is visszaadta az MSZP-s képviselő

Infostart
2017. november 23. 14:02
A pártból ugyan kilép, de továbbra is az MSZP-frakció tagja marad Horváth Imre. A szocialisták választmányi elnöke egy televízió-műsorban azt mondta: még nem született döntés a képviselő körzetéről.

Szerdán kilépett az MSZP-ből és a párttagkönyvét is visszaadta Horváth Imre szocialista parlamenti képviselő – értesült az atv.hu. A hírt az ellenzéki párt több vezetője is megerősítette. A portál, szocialista forrásokra hivatkozva úgy tudja, a politikus kilépésének az az oka, hogy az MSZP nem indítja újra Újpesten, a körzetet valószínűleg átadják a DK-s Varju Lászlónak.

Ezt a szocialista párt választmányi elnöke nem tudta megerősíteni az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Hiller István azt azonban elárulta, hogy a 106 egyéni választókerület nagy részét illetően már megállapodtak a Demokratikus Koalícióval.

„Sokkal számosabb azon választókerületek száma, ahol konkrét megállapodás van, mint amiben nincs, de amikor fölmerül egy ilyen eset, akkor tisztességes, ha megkérdezi, hogy ez azok között van-e, amiről már van döntés, akkor őszintén azt lehet válaszolni: még nem. Az kétségkívül igaz, hogy nálunk képviselőjelölt jelölés is történik, és abban a szervezetben, ahol Imre egyébként tisztességes munkát végzett, egy másik társunk is jelentkezett. Az első fordulóban egyenlő lett a szavazás.”

Molnár Gyula, az MSZP elnöke aztán azt nyilatkozta a Népszavának, hogy Horváth Imre kilépésének éppen ez volt az oka, tehát hogy nem kapta meg a helyi alapszervezettől a szükséges támogatást a képviselőjelölt jelöltséghez.

Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja az azonnali.hu nevű internetes portál kérdésére küldött egy közleményt, amelyben nem zárja ki, hogy a 73 éves politikus a Lehet Más a Politika színeiben indulna a jövő tavaszi választásokon, igaz, meg sem erősíti ezt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A párttagkönyvét is visszaadta Horváth Imre
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást