Budapesti egyetemek az élen a Figyelő rangsorában

Infostart
2017. november 15. 15:28
Megjelent a Figyelő 2018-as felsőoktatási rangsora, mely az Oktatási Hivatal adatai alapján készült.

A kiadvány sok tekintetben hasonlít az elmúlt években megjelenő rangsorokhoz, de egyes szempontok a Figyelő különszámában jelennek meg először – mondta az InfoRádiónak az összeállítás módszertanát kidolgozó Nagy Zoltán. Ilyen újdonság például, hogy az egyes szakok végzettjeinek leggyakoribb foglalkozásait szófelhő formájában mutatják be.

A budapesti nagy intézmények jól szerepeltek a legtöbb helyen – hangsúlyozta a szakértő. Meglepő lehet, hogy az Állatorvostudományi Egyetem kiváló eredményeket ér el a természet- és az agrártudományok területén.

A rangsor és a kiadvány összeállítása során fontosnak tartották, hogy a felsőoktatási intézményekben végzettek elhelyezkedési adatait – például az elérhető bruttó átlagbért – is feldolgozzák, és tájékoztatni tudják erről a felvételi előtt állókat.

Szándékosan nem hoztak létre abszolút rangsort, és nem hasonlították össze a különböző tudományágakban tevékenykedő intézményeket. Képzési területeken belül hasonlították össze az egyes egyetemek és főiskolák adott karait: az alapján, hova jelentkeznek a legtöbben, és a módszertan szerint mely intézmény kara a legjobb.

A legtöbb képzési ágban a budapesti egyetemek végeztek elöl: az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem, valamint az Állatorvostudományi Egyetem. A végzettséggel elérhető bruttó átlagbér tekintetében már olyan vidéki egyetemek is jelentős eredményeket érnek el, mint a veszprémi Pannon Egyetem vagy a győri Széchenyi István Egyetem.