Tudta, hogy átadtak egy új kilátót Budapesten?

InfoRádió
2017. november 12. 09:43
A 16. kerület Sashalom városrészében kialakított és október végén átadott Reformátor téren áll.

A Budapest 16. kerületében, a Sashalom utca végén kialakított 12 000 négyzetméteres tér, közepén a reformáció emlékművel, 336,5 millió forintból valósult meg. A Gellért-heggyel azonos tengerszint feletti magasságban lévő téren egy 17 méter magas kilátó, egy 80 négyzetméteres kávézó, sétálóutak és parkolók vannak.

A tér közepére R. Törley Mária tervei alapján egy három méter átmérőjű, kerek, fehér kőből készült szökőkút került, közepén egy gömbbel, amelyre három helyről folyik a víz.

A kútkáva oldalára a reformátorok legfontosabb gondolatait vésték, a kút mellett a két egyházalapító, Luther Márton és Kálvin János, valamint a vallásszabadságot biztosító bécsi békét aláíró Bocskai István fejedelem egész alakos bronz szobra áll - tudósított az MTI.

Szatmáry Kristóf (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Reformáció 500. évfordulójának méltó megünnepléséért Alapítvány alapítója elmondta, hogy a kialakított tér Közép-Európa legnagyobb reformációs emlékhelye.