Életpálya
„Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa külön százmillió dolláros alapot létesített a szocialista országok felszabadítására (...), a volt földesúri és burzsoá osztályok restaurációjának előkészítésére. Belső és külső segítőkre találtak (...) részben az itthon maradt és megdöntött volt uralkodó osztály tagjai és azok hű kiszolgálói soraiból” – hangzott el az összeesküvés-elmélet elemeit sem nélkülöző állítás a nagytétényi forradalmi események megtorlására rendezett, 17 vádlottat felvonultató Hufnágel István és társai elleni per első fokú ítéletének indoklásában. A marxista társadalomszemléletet tükröző nagy ívű eszmefuttatás nem szűkölködött jelzőkben, amikor felsorolta az eljárás vádlottjait, mindazokat, akik a kádári bosszú által kriminalizált társadalmi elemeket reprezentálták. Ebben az olvasatban a többszörösen büntetett előéletű huligán elem, a volt uralkodó osztály hű kiszolgálója szerepét a VI. rendű vádlottra, Zrínyi Jánosra osztották.
Zrínyi János (1925–1958)
gazdálkodó
Zrínyi János Sályon született 1925-ben. Hat elemit végzett, ezután szüleinek segített a gazdaságban. A második világháború végén kétszer került bíróság elé, összesen 18 hónapot raboskodott. 1951-ben izgatás vádjával újabb eljárást indítottak ellene, azonban bizonyítékok hiányában felmentették. Egy gyermek édesapja volt. Munkahelyeit többször változtatta, a forradalom kitörésekor segédmunkásként dolgozott a Metallokémia gyárában. Egykori nemzetőrtársa „tisztalelkű, magyar ember”-ként emlékezett rá.
1956. október 25-én Nagytétényben csatlakozott a tüntetőkhöz. Miután sikertelenül próbálkoztak fegyvert szerezni a tüzérlaktanyából, a kultúrházat foglalták el, és bútoraiból barikádot építettek. Ahogy az ítélet fogalmaz: „magatartásával elöl járt abban, hogy a nagytétényi kultúrház előtt megállított honvédségi teherautókon lévő honvéd egyénektől a fegyvereiket a tömeg az ő vezetésével elrabolja”. A katonák lefegyverzése után a fegyvereket elzárták, Zrínyit pedig beválasztották a Nagytétényi Ideiglenes Forradalmi Tanácsba. Tagja lett a helyi nemzeti bizottságnak és a nemzetőrségnek is, utóbbi funkciójában – szintén az elmarasztaló ítélet szavaival – „legkészségesebb végrehajtója volt az államvédelmisták és kommunisták elfogásának”. Az előállítottakat a kihallgatás után egy kivételével mind szabadon engedték, úgy, hogy nem hagyhatják el lakásukat. Ez a rendelkezés azonban egyben személyes biztonságukat is szolgálta. Így Zrínyivel terhére főként Stollár Béla államvédelmi főhadnagynak a Fő utcába való bekísérését rótták, aki a lefogottak közül egyedüliként volt több napig őrizetben, mielőtt elengedték volna. A nemzeti bizottság október 31-én megbízta, hogy utazzon Győrbe, és vegye fel a kapcsolatot a Szigethy Attila vezette Dunántúli Nemzeti Tanáccsal, a teherautó meghibásodása miatt azonban a csapat kénytelen volt visszafordulni. A november 4-i szovjet támadás megindulásakor tüzelőállás kiépítésében segédkezett, majd segített az őrizetlenül maradt laktanyai körletből bevinni a fegyvereket a rendőrség épületébe. November 6-án a Budafokon harcoló fegyvereseknek többedmagával két löveget szállított.
1957. április 2-án tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Zalai Miklós vezette népbírósági tanácsa 1957. szeptember 5-én szervezkedés vezetése, társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás és személyes szabadság megsértése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Ezt 1958. március 13-án a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Cieslár Viktor elnökletével halálbüntetésre súlyosbította. Kegyelmi kérvényét a kegyelmi tanáccsá alakult bíróság tagjai egyhangúlag elutasították. Másnap kivégezték.
Forrás, felhasznált szakirodalom:
Hufnágel István és társai. BFL XXV. 4. a 2999/57
1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Szakolczai Attila: Zrínyi 1956-ban. In: "Mint sok fát gyümölccsel..." Tanulmányok Kovács Sándor Iván tiszteletére. Bp. 1997. 131-132.
Zinner Tibor: Utak és tévutak a XX. századi magyar felsőbíráskodás káderpolitikájában ‘56 után. In A Kúria és elnökei III. A kötetet szerkesztette Bódiné dr. Beliznai Kinga. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015.
A Népszabadság hírei a kivégzése napján
1958.03.14., péntek
Marxizmus és humanizmus (Marx Károly halálának 73. évfordulójára)
„ (...) A munkásosztály felszabadulása tehát egyben az egész társdalom felszabadulását is jelenti, emberi létfeltételek megvalósulását a társadalom minden tagja számára. (...) ”
Társutazás a Szovjetunióba a TU 104-en
„Az IBUSZ az Inturisttal folytatott tárgyalások eredményeként az idén repülőgéppel is lebonyolít társasutazásokat a Szovjetunióba. (...) Üzemi munkások, dolgozó parasztok az eddigi 3600 forint helyett 2000 forint körüli összeget fizetnek az elő- és utószezonban (...) ”
MEGVIRRADT
„ (...) egy napon azt írta az újság, hogy a Minisztertanács elrendelte a 100 főn felüli üzemek államosítását... A hírt az öreg Vámos bácsi hozta. Az öreg egy egész életen át kizsákmányolt munkása volt a Reich-cégnek. Arany keze nyomán egyre gazdagabb lett Rich Gusztáv. Mégsem volt a mindenható főnök előtt egy krajcár becsülete sem. (...) - Nagy napra virradtunk. Államosították az üzemet. Most már miénk a gyár. (...) ”