A korábbiak ötszöröse a tömeg a temetőkben

Infostart
2017. november 1. 17:59
Az elmúlt években megszokottakhoz képest is kiemelkedően sokan látogatottak ki a fővárosi temetőkbe Mindenszentek napján - számolt be az InfoRádiónak Harsányi Andrea, a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási osztályvezetője.

A hétvégi, hét eleji szeles idő miatt sokan halasztották november 1-jére a temetők meglátogatását - jelezte Harsányi Andrea.

A temetők látogatottsága felülmúlta a vártakat. "Az elmúlt napokat figyelembe véve a november 1-je megötszöröződött látogatói forgalmat mutat. Már a környező utak megteltek, időszakosan a gépjárművek behajtását is fel kellett függeszteni. A mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők természetesen ekkor is behajthattak a temetőkbe." 

November 2-án még több százezer ember érkezésére számítanak - mondta Harsányi Andrea, hozzátéve: az elmúlt hétvége viharos, szeles időjárása nem kedvezett a temetőlátogatóknak, és bár a jelenleg is tartó őszi szünetben eloszlik a tömeg, a szerdai nap csúcsot jelenthetett.

A Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási osztályvezetője hozzátette, hogy a következő napokban is meghosszabbított nyitvatartással várják a temetőkbe érkezőket.

A köztemetők 7-20 óra között, az ügyfélszolgálatok 8-18 óra között tartanak nyitva.

Harsányi Andrea arról is beszélt, hogy a temetőkben megerősítették a rendészeti szolgálatot, együttműködnek a rendőrséggel, a közterület-felügyelőkkel és a polgárőrséggel.