Néhány évtizeddel ezelőtt csupán két kategória létezett: volt a középmagas és a magas épület. Előbbi legfelső padlószintje 13,65 és 30 méter között lehetett, de az utóbbi esetében sem haladhatta meg a legmagasabban fekvő padlószint a 65 métert. Az új építési igényekkel és a technika fejlődésével megjelent a toronyház fogalma, amelynek legfelső padlószintje 65 méternél magasabban helyezkedik el. A Kopaszi-gátnál most tervezett toronyház 120 méter, az Árpád híd pesti hídfőjénél pedig már épülő – tudomásom szerint - 90 méter magas lesz.
Magyarországon soha nem volt egyértelmű, hogy szabad-e építeni magas házat, és ha igen, akkor hol és mennyit. Ez mindig megosztotta az építésztársadalmat.
Az 1960-as években megjelent új városépítészeti koncepciónak megfelelően a főváros egyes csomópontjain elkezdtek toronyházakat emelni. "A koncepció az volt, hogy a csomópontokat egyfajta tájékozódási pontként megjelöljék. Ilyen a Nagyvárad téri SOTE-torony, az Alagút utcai nagy lakóház vagy a Váci út mentén a SZOT-székház (a mostani Nyugdíjfolyósító Igazgatóság épülete - a szerk.)" - mondta a szakember.
A magasházak építésének van műszaki oka is, de nem ez a döntő érv a szakember szerint. "A budapesti talaj- és alapozási viszonyok például sehol sincsenek például a New Yorkban lévőkhöz, ahol az alap kőzet - úgy tudom - erős gránit, amire gyakorlatilag korlátlan magasságú házakat lehet építeni. Budapestnek viszont nagyon nagy területe, nagyjából a Hungária körútig biztosan árterület volt, ezért itt réteges, agyagos homokos az altalaj, aminek vannak korlátai a magasság és a teherviselés szempontjából. De ezek technikailag megoldhatók lennének".
Emellett a főváros építészeti arculatának olyan erős karaktere, városszövete van, amely Európa-szerte csak nagyon kevés helyen található már meg. "Ezt én városépítészként megőrzendő értéknek tartom, de természetesen, mint minden régi épület esetében, fontos élővé tenni – mondta Pálfy Sándor.