"Nem lesz jobb Katalóniának önállóan"

InfoRádió
2017. október 6. 19:05
A Spanyolország-szakértő szerint hétfőn, ha a tényleges függetlenségét nem is kiáltja ki Katalónia, egy függetlenségi nyilatkozat megszülethet. Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, a létrejövő független állam semmilyen nemzetközi szervezetnek nem lesz automatikusan tagja.

A katalán függetlenségi törekvés motivációjáról szólva Nagy Sándor Gyula kiemelte, azért akartak kiválni, mert akkor a spanyol központi kormányzat nem fogja meglopni őket.

„Ez egy szlogen volt:

meglopnak minket, de ha kilépünk Spanyolországból, több pénzünk marad, jobban fogunk élni.

Ez egy nagyon populista, leegyszerűsített nacionalizmus, amit tételesen lehet cáfolni, ahogy ezt sok szakértő meg is teszi. A probléma ott van, hogy ha valaki leáll egy katalán nacionalistával vitatkozni, az érvrendszer kimerül abban, hogy a katalán függetlenséget, amit a spanyolok megvontak, vissza kell adni, mert akkor nekik jobb lesz.”

A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója azt mondta, nem lesz jobb nekik, hiszen ha egyoldalúan kilépnek Spanyolországból, önálló államként automatikusan nem lesznek tagjai a nemzetközi szervezeteknek.

„A katalán miniszterelnök azzal fenyegetőzik, hogy hétfőn bejelenti az egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot, ezzel a nemzetközi és az uniós jog szerint új állammá válnak. Ezt Spanyolország vagy elismeri, vagy fegyveres erővel meg akarja tartani, vagy bojkottálja – sokféle verzió van. Az új államnak azonban nem lesznek automatizmusai,

semmilyen nemzetközi szervezetnek nem lesznek automatikusan a tagjai.

Jean-Claude Junckertől kezdve több európai politikus elmondta, ha esetleg a spanyol joggal összhangban létrejönne egy független katalán állam, akkor az az Európai Unión kívül lenne. Az fel sem merül, hogy mindez nem a spanyol joggal összhangban történjen, az a nemzetközi jog megsértése lenne.”

Nagy Sándor Gyula szerint az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy jövő héten elfogadnak egy függetlenségi nyilatkozatot, ami lefekteti a független állam létrehozásához szükséges lépéseket, amelyeket meg akarnak tenni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Sándor Gyula: nem lenne jobb a katalánoknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást