Török Gábor: ez Orbán Viktor eddigi legkeményebb mondata

InfoRádió
2017. szeptember 29. 13:27
A politikai elemző értékelte a kormányfő nyilatkozatát az őcsényi tiltakozás ügyében.

"A témában talán ez a miniszterelnök eddigi legkeményebb és legegyértelműbb mondata, pedig sok mindent mondott már. Menekült gyerekek nyaraltatása kapcsán mondja ezeket a szavakat, és biztos vagyok abban, hogy lesz még olyan időszak, amikor sokat fognak vitatkozni erről. Ma politikailag kétségtelenül kifizetődő, ez nem is vitás, de az idő sok mindenre képes" - írta a Facebookon Török Gábor politikai elemző a miniszterelnök szavaira reagálva.

Orbán Viktor szerint semmi kivetnivaló nincs abban, hogy Őcsényben tiltakoznak a migráns gyerekek táboroztatása ellen, mert annyit hazudtak már a magyaroknak migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyermekek érkeznének.

A településen feszültséget okozott egy helyi vállalkozó a Migration Aid szervezet közreműködésével menekülteket látott volna vendégül. Emiatt elszabadultak az indulatok a lakosok között, sőt a vállalkozó autóját is megrongálták, és megfenyegették azzal is, hogy felgyújtják a házát. A vita hatására lemondott Fülöp János polgármester. Az ügyben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is elmondta véleményét a Kormányinfón, megemlítve, mi lehet a kormány felelőssége.