Már készül a karácsonyi rohamra a Posta - hetilapszemle

Infostart
2017. augusztus 31. 12:37
A Figyelőnek a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója azt mondta: a cégnek új logisztikai központra lenne szüksége. A Heti Válasz az amerikai szobordöntési hullám okait elemzi, a HVG pedig a román hadsereg felfegyverzéséről készített összeállítást.

A Figyelő Illés Zoltánnal, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatójával készített interjút, aki szerint az internet nem vette el a vállalat létjogosultságát, sőt, éppen a világhálónak köszönhetően dinamikusan nő a postai csomagforgalom. A tavaly karácsonyi kaotikus helyzet egyik oka, hogy a logisztikai központban és a gépsoron 13 éve nem történt érdemi fejlesztés. Illés Zoltán hangsúlyozta: idén mindent megtesznek, hogy felkészüljenek a jelentősen megnövekedő forgalomra: átmeneti feldolgozóhelyeket, elosztóközpontokat alakítanak ki, bővítik a csomagpontok számát. Hosszabb távon ugyanakkor egy új, a jelenleginél nagyobb és korszerűbb logisztikai központra lesz szükség – mondta a posta elnök-vezérigazgatója. Részletek a Figyelőben.

A Heti Válasz összeállításából kiderül: Európába is begyűrűzhet az amerikai szobordöntési hullám, amelynek már Kolombusz, Washington és Nelson is a célpontjává vált. Kolombusszal például a szobordöntők szerint az volt a baj, hogy nem fedezhette fel Amerikát, ha ott már indián őslakosság élt, ráadásul a hódító az őslakosokkal is rosszul bánt. Nagy-Britanniában is éles szoborviták dúlnak, ám az amerikaihoz hasonló jelenségeket eddig sikerült megfékezni. A lap szerint a közép-európai szobordöntési tapasztalatok birtokában az amerikai hullám is jobban megérthető: egyfajta társadalmi-kulturális fordulatot jelez. Részletek a Heti Válaszban.

A HVG a román hadsereg fegyverkezéséről közöl írást, amelyben hangsúlyozzák: az amerikai és az európai hadiipar cégei is lobbiznak a bukaresti kormánynál, amely tíz év alatt 9,8 milliárd eurót akar költeni hadserege korszerűsítésére. Az összes fegyvernemet érintő fejlesztés legnagyobb tétele a Patriot légvédelmi rakétákra költendő 3,9 milliárd euró lesz, Románia ugyanis sebezhető lehet az orosz ballisztikus rakétarendszerekkel szemben. Több hadiipari cég romániai összeszerelő üzem telepítésével tenné vonzóbbá ajánlatát. Részletek a HVG-ben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jó hatással van a postaforgalomra az internet - hetilapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást