Bajban vannak a sípályák - lapszemle

InfoRádió
2017. augusztus 31. 06:40
A felmelegedés a nyári sípályákon is érezteti hatását.

A Magyar Idők Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral készített interjút, aki a lapnak elmondta: létrehozzák az első szakápolási centrumot Kelet-Magyarországon. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a nagy gyermekvárosok bezárásával párhuzamosan 2019 végére 8-12 fős lakásotthonokba, vagy nevelőszülőkhöz kerül minden állami gondozott gyermek.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy bajban vannak az olasz nyári sípályák, a felmelegedés és a csapadékhiány miatt ugyanis egyre vékonyabb a hóréteg, a műhó előállítása veszteséget termel, ráadásul a megnövekedett árak miatt egyre kevesebb a szállásfoglalás is.

A Világgazdaság összeállításából kiderül: vándorkiállításra viszik a Magyar Nemzeti Bank által 2015-ben vásárolt erdélyi ezüsttallér gyűjteményét. A 220 darabból álló gyűjtemény mellett a tárlaton látható lesz az MNB bankjegy- és erdélyi aranypénz érmegyűjteménye is. Az MNB a 2014-től 2018-ig tartó időszakra mintegy 30 milliárd forintos keretet különített el a külföldre került magyar, vagy magyar vonatkozású műkincsek megvásárlására.

A Világgazdaság arról ír, hogy miközben Magyarországon a malmok a tavalyinál magasabb árat adnak a jó minőségű búzáért, az exportpiac továbbra is nyomott. A gabonafeldolgozók egy része már meglépte a korábban beharangozott 5-10 százalékos lisztáremelést.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: állami fejlesztési támogatásokért és az éttermi csapolt sör áfacsökkentésért harcol a söripar. Az ágazat szereplői átgondolt stratégiáért lobbiznak, javaslataikat ősszel terjesztik a kormány elé.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást