Mérföldkőhöz értek a CERN-ben

InfoRádió
2017. augusztus 22. 19:32
A CERN azaz az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet tudósai először találtak közvetlen bizonyítékot arra, hogy két foton, vagyis fényrészecske nagy energián egymással ütközve megváltoztatja az irányát. A kísérlet részleteiről az InfoRádió Szigma - A holnap világa című magazinműsorában Horváth Dezső részecskefizikus, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és a CERN munkatársa beszélt.

A klasszikus elektrodianikában, azaz az elektromágnesség klasszikus elméletében a fotonok, az elektromágneses tér kvantumai terjedéskor kölcsönhatás nélkül áthatolnak egymáson – mondta Horváth Dezső részecskefizikus. A rádióhullámok nem zavarják egymást, de a kvantumelmélet azt jósolta, hogy a fotonok egymásra is tudnak hatni. Horváth Dezső ennek okát is elmagyarázta:

„Amikor terjed a foton, virtuális részecske-antirészecske párokba tud alakulni, majd vissza. Ez az elektromágneses hullám terjedése, ami elképesztően hangzik, de a gyakorlatban vizsgálható.

A kutatók azt már korábban észlelték, hogy amikor nagyon nagy energiájú fotonok találkoznak, egyik a másikból ki tudja „verni” a virtuális részecskét – mondta az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és a CERN munkatársa.

„Ezek ugyanis töltött részecskék, amelyek elnyelhetik a fotont. Ebben az esetben óriási mennyiségű, mindenféle részecske keletkezik, amelyeket tanulmányozni tudunk.”

Horváth Dezső jelezte,

mindez azért mérföldkő, mert azt még nem sikerült kimutatni, hogy egy foton "megcsúszik" egy másikon.

„A fotonok nem bántják egymás szerkezetét, közvetlen kölcsönhatásban vannak.”

A természetben bekövetkező jelenségek észleléséhez laboratóriumi körülmények kellenek – mondta Horváth Dezső.

„A csillagászati energiák irtózatosan nagyok, azokat mi csak ugatjuk. Borzasztó távol vagyunk a kozmikus részecskék energiáitól, azok milliószorosai azoknak, amelyeket részecskegyorsítóval elő tudunk állítani” - mondta a részecskefizikus.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mi történik két fényrészecske ütközésekor?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást