Mi kell az iskolakezdéshez? - lapszemle

Infostart
2017. augusztus 18. 08:20
A Magyar Idők arról közül cikket, hogy eddig harminckét egyesület és alapítvány regisztrálta magát külföldről támogatott szervezetként. Történelmi csúcson a háztartások vagyona – írja a Világgazdaság.

A Magyar Idők arról közül cikket, hogy eddig harminckét egyesület és alapítvány regisztrálta magát külföldről támogatott szervezetként. A listán a segélyszervezetek mellett hat olyan társaság neve is megtalálható, amelyek aláírták a jogszabály elleni petíciót, például a Soros Györgyhöz köthető Transparency International és a Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány.

A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy bár hosszú huzavona után az idén ősszel elindulhat a Budapest–Belgrád-vasútvonal építése, a legújabb hírek szerint ez csak a szerb szakasz építését jelenti, mivel a magyar kormány még a kivitelezőket sem bízta meg a munkával. A projekt előkészítésére létrehozott Kínai–Magyar Vasúti Nonprofi t Zrt. szerint idén nagy valószínűséggel nem indul el az építkezés a hazai, mintegy 166 kilométeres szakaszon, ahol a jelenlegi egy helyett két sávon közlekedhetnek majd a vonatok. Szakértők szerint káoszt hozhat a Budapest–Belgrád-vonal, ha a tehervonatok a fővároson keresztül mennek.

Történelmi csúcson a háztartások vagyona – írja a Világgazdaság. A lap kiemeli, hogy a háztartások állampapírt és részvényeket vásároltak az idén, emellett nyugdíjpénztárba is sok pénzt utaltak. A tartozások is folyamatosan nőnek.

A Portfolio arról ír, hogy szeptember 1-től a korábbinál is kedvezőbbek lesznek a lakossági energiahatékonysági beruházások finanszírozására meghirdetett, nulla százalékos kamatozású hitelprogram igénylési feltételei. Könnyítés a természetes személyeknél, hogy a 2 millió forintot elérő, vagy meghaladó kölcsön felvétele esetén az elvárt fedezettség mértékét csökkentették, illetve a korszerűsítés tárgyát képező ingatlan rendeltetésszerű használatát már nem kell fűtési célú energiaszámlákkal igazolni.

 A Napi.hu portálon arról lehet olvasni, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszeresen értesíti az ügyfeleket, hogy a lakáskiadás után adózni kell. Az ingatlan-bérbeadáshoz nem kell adószámot kiváltani, ha csak a bérbeadó nem választ valamilyen adószámhoz kötött gazdálkodási formát. A bérbeadásból származó jövedelem után 15 százalék adóelőleget kell fizetni negyedévente, és azt az éves adóbevallásban önálló tevékenységből származó jövedelemként kell feltüntetni.

A Pénzcentrum arról közöl összeállítást, hogy miket kell a családoknak beszerezniük a családoknak az iskolakezdés előtt. A tanévkezdés főleg a többgyermekes családoknak jelent nagy anyagi gondot. Szakértők szerint bár előbb érkezik a családi pótlék, nem árt tartalékolni, hiszen bőven lesz még mire költeni szeptemberben is. A legolcsóbb iskolakezdés is 20-40 ezer forintba kerülhet gyermekenként.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást